Fortinbras vs Hamlet a My Darling Clementine-ban

A My Darling Clementine (1946) című filmben már nemcsak egyetlen rövid idézettel találkozunk, mint a Stagecoachban, hanem egyfajta nagyon tág értelemben vett Hamlet adaptációval találjuk szemben magunkat. Annyiban beszélhetünk adaptációról, hogy egy majdnem teljesen előadott „Lenni vagy nem lenni” nagy monológot hallgathatunk, nézhetünk meg benne, mégha több szereplő is adja elő. Továbbá a film nemcsak megidézi Hamlet szövegét, hanem a tragédiához hasonlóan a bosszú kivitelezhetőségét, az erkölcs és bosszú, a törvényes rend és bosszú, az intellektus és a cselekvés, a múlttal történő szembenézés, vagy szembe nem nézés kérdéseit boncolgatja egy western keretei között.

A film egy nagyjából becsületes Earp nevű családról szól, akik közül a film elején négy fiú marhát hajt eladásra. Útjuk egy Tombstone nevű város mellett halad el, és az idősebb fiúk beugranak este a városba borotválkozni. Amíg a városban járnak a Clanton testvérek megölik a legfiatalabb testvért, és elhajtják a marhákat. Az Earp testvérek bosszút fogadnak, a legidősebb testvér, Wyatt Earp (Henry Fonda) a város marsallja lesz, a testvérek pedig segéd marsallok. A filmben a Clanton testvérek egy másik gyilkossága miatt segéd marsallként a nyomukba eredő harmadik fivért is megölik, mire Wyatt és a megmaradt testvér leteszik a seriffcsillagot, és napfelkeltekor leszámolnak a Clanton klánnal. Egyetlen segítőjük Doctor John Hollyday (Victor Mature), aki maga is meghal a leszámoláskor. Őt is személyes bosszú vezeti, ugyanis az előbb említett gyilkosság elszenvedője Doc szeretője, akit az orvos megpróbált megmenteni, de nem járt sikerrel.

Hogy is jön azonban ide Hamlet? Természetesen utazó színjátszók személyében, akik produkcióját nagy örömmel várja a város. Csakhogy a fellépés elmarad, ugyanis a Clanton fivérek inkább egy magánelőadást szeretnének, úgyhogy elrabolják a színészt. Persze a Wyatt Earp és Doc kitalálják, hogy hol lehetnek, és maguk is bekapcsolódnak a zártkörű színházi előadás élvezetébe. A színész Hamlet monológját adja elő, a Clantonok unatkoznak, és valami érdekesebbre vágynak, ám Doc folytattatja az előadást. Szépen megy is a szavalat, csak másfél sort hagy ki egyszer a monológból („Th’ opressor’s wrong, the proud man’s contumely, / The pangs of dispriz’d love” „zsarnokságot és nagyképűsködést, / lenézett szerelmet”), talán éppen azokat a sorokat, amelyek Doc helyzetére alkalmazhatóak. Ám a színész egyszer csak elakad, ám Doc újra kisegíti, egy sorral. A színész talán zavarában innentől teljesen átadja Docnak lehetőséget, hogy fejezze be ő a monológot. Doc pedig „Az ország, ahonnan utazó nem tér meg” résztől folytatja, majd köhögési rohama miatt néhány sorral később a „A lelkiismeret így kényszerít / Mindenkit gyávaságra” sorig jut el, és a monológ torzóban marad.

A monológ ismét egy orvoshoz kötődik, az entellektüelhez, aki nincs a legjobb állapotban. Köhögési rohamokkal küzd, de nem látjuk, gyógyítja-e magát, valószínűleg nem, viszont látványosan nem iszik röviditalt, legfeljebb pezsgőt. Közben látszik az is, hogy nincs minden rendben a múltjával, hiszen Clementine-t (Cathy Downs), korábbi szerelmét, akit valamiért faképnél hagyott, és aki ide is követi, a szerelem viszonzása helyett elutasítja, állandóan borong, a tükörben látott képébe belevágja a poharat. Talán orvosként a filmet megelőző életszakaszában az alkohol miatt műhibát követett el, és most menekül minden elől, ami erre emlékezteti, vagy pedig az orvoslást szerencsejátékok iránti szenvedélye miatt hagyta ott, ahogy az a történelmi személlyel történt.

De erről annyira nem tudunk semmit, hogy valószínűleg fontosabb a műveltsége, Hamlethez hasonló önpusztító, a szerelmet elvető életszemlélete. A Hamlet-monológból is a halállal kapcsolatos, a halált megfogalmazó rész jut neki. Pontosabban az, ami a kritikusokat évszázadok óta zavarja, vagyis az a rész, ahol Hamlet mintha elfelejtené apja szellemével való találkozását, aki éppen mintha abból az országból jött volna vissza. Mintha Doc is a felejtéssel, a múlttal való szembenézéssel küzdene—látszólag sikertelenül. A szembenézés hiányát magyarázzák talán a sorok, amelyeket elmond, és amelyek a gyávaságban jelölik meg a helyesen cselekvés elkerülését. És a nagy bosszúállást nem is éli túl, jó Hamletként, hanem a másik, az erőskezű legény nyer el mindent.

Így válik Wyatt Earp legendás vadnyugati hőssé, aki nemcsak a csatát még a lányt is megnyeri magának. Fortinbras talán a vadnyugati adaptáció hőse, azé a világé, amely a filmben még nélkülözi az infrastruktúrát, a civilizáció intézményesült kereteit, ahol még az erősé, a pisztolyé a szó? Talán, de már lehetőség szerint nem sokáig, hiszen Tombstone-ban már épül a templom, Clementine iskolait tanító lesz, lehetővé válik hát az embereket belülről, szívükön és elméjükön keresztüli civilizálni.  Ám amíg ez a két mód nem veszi át a hatalmat, addig azonban marad Fortinbras, mint szerethető, legkisebb rossz, és Hamletnek halnia kell.
Bemutatóként ideszerelek két videót: az első (orosz alámondással, elnézést, de az arcjátokot kell amúgy is figyelni) ahogy Wyatt szerencsétlenkedik Clementine-nal egy táncparti előtt. A másik pedig egy összefoglaló videó a filmről.