Az előző bejegyzésemben arról írtam, hogy az Uránia
Filmszínházban a londoni Globe és Nationa Theatre előadásait vetítik időnként.
Pontosabban arról, hogy milyennek láttam az Urániában vetített John Dove
rendezte All’s Well That Ends Well
(Minden jó, ha vége jó) előadást. Akkor azt is ígértem, hogy az utóbb
megtekintett Marlowe Doctor Faustusáról
is be fogok számolni. Ha lassan is, de most eljött a pillanat. Elöljáróban csak
annyit, hogy ez az előadás sokkal inkább tetszett, ötletesebb, szellemesebbnek,
izgalmasabb találtam, de, hogy ne hangozzék kritikátlan fogyasztói bejegyzésnek
ez, egy-két szót a magyar feliratról is szólok.
Látszólag a Mathew Dunster rendezte Doktor Faustus a Globe
tradicionalista előadásainak sorába
tartozik. Gyönyörű, reneszánsz korabeli kosztümöket viselnek a színészek, a
színpadot szimbolikus díszlet alakítja a jelenethez teret hagyva a szó
hatalmának, a színház varázsához, a
férfi színészek férfi szerepet, a női színészek nő szerepet játszanak, bizonyos
színészek szerepeket dupláznak, tripláznak, amely érdekes jelentésrétegeket
alakíthat ki. Szövegnek a rendező az ún. „B” szövegváltozatot használta, azaz
azt, amelyik hosszabb és változatosabb, amennyiben a komoly jeleneteket mindig
követi egy humoros is a kevésbé emelkedet—nyelvileg és társadalmilag egyaránt—szereplőkkel. A színészek kitűnően megbirkóztak a drámai
jambussal, érthető és emelkedett a hangzó szöveg.
A hagyományőrző előadásban mindig örömmel várja a néző az
ötletességet is, azaz olyan jeleneteket, amelyekről tudja, hogy fontosak és
nehezek, illetve a váratlan megoldásokat. Három ilyen jelenetet emelek ki a sok
lehetőség közül: egyet a nehéz és fontos jelenetek közül, kettőt a váratlan
megoldások közül. Először, a darab egyik legfontosabb jelenete, Heléna
megcsókolása. Ez a jelenet kulcsfontosságú a darab szempontjából, ugyanis ez az
igazi fordulópont a darab menetében, vagy legalábbis egy másik értelmezést
erősít meg ennek elrontása. A jelenet értelmezése azonban nem önmagában fontos,
hanem a darab egésze szempontjából, vagy másképpen egy olyan szereplő
szempontjából, aki meg sem jelenik a műben, csak markáns jelenléte
tapasztalható néha konkrétan, néha elvontabb szinten. Ez a látens szereplő
pedig Isten.
Isten jelek által szerepel a mű világában, viszont az utolsó
jelenetben nagyon tragikus a (látszólagos) hiánya. Kezdjük a végével. A mű és a
fő- és címszereplő utolsó 60 sora a tragédia végső, talán legfájdalmasabb
jelenete, amikor Faustus Istenhez fordul, hogy ne kelljen a szerződés szerint
átadnia a lelkét Lucifernek. Ezt a részben legalábbis Istenhez forduló beszédet
lehetséges úgy értelmezni, mint egy olyan jelenetet, ahol Istennek segítenie
kellene, vagy lehetne Faustusnak, hiszen Isten mindenható gondviselése
nyugodtan megmenthetné a bűnös Faustust. Isten azonban mintha füle botját sem
mozdítaná. Furcsa ez a csend, hiszen Isten végig jelen volt a mű világában már
a darab elejétől, amikor megalvasztotta Faustus vérét, megjelent az írás, hogy
meneküljön. Az Ő szándékait jeleníti meg a Jó Angyal és az Öreg, akik Faustus
vissza szeretnék terelni Jézushoz. Az összes pokolfajzat csak akkor
lehetségesek, ha van Isten, hiszen csak egy keresztény teológiai univerzumban
van létjogosultságuk, ami Isten nélkül önellentmondás. Isten tehát végig jelen
van a műben, miért nem menti hát meg Faustust—kérdezhetnénk ártatlanul.
A válasz talán abban a jelenetben keresendő, amikor Faustus
megcsókolja Helenát. A császár udvarában—egy korábbi jelenetből—megtudjuk, hogy
amikor Faustus Mephistopheles segítségével megidéz egy halott történelmi
hírességet, valójában csak egy előadást szervez meg. A megidézett halott csak
egy pokolból megidézett szellem, aki színészként megjeleníti a halottat. És
mint a színházban, a szellemhez nem lehet sem szólni, sem megérinteni. Faustus
ezeket a szabályokat tudja, hiszen ő tájékoztatja a nézőket róluk. A
szabályokat tudva szegi meg őket, amikor Helénát megcsókolja. És a
következményt el is mondja, amikor a csók édességét és eksztatikusságát úgy hozza
szóba, hogy Heléna ellopta a lelkét, és kéri, egy újabb csókkal adja vissza. A
lélek elvesztése tehát tematizálódik a beszédben.
Érthető, hát, ha a néző várja, hogyan tud súlyt adni a Heléna-jelenetnek
a rendező, és jelen esetben egy kicsit csalódik is. A jelenet absztrakt
jelentőségét látszik hangsúlyozni a csók kevéssé erotikus töltöttsége.
Különösen feltűnő ez az elvontság, hiszen az előadásban kifejezetten erotikus
felhangú jelenetek is vannak, és nemcsak a főbűnök megjelenítésénél, hanem még
egy olyan neutrális jelenetben is, amikor szőlőt szerez Faustus (Paul Hilton)
az állapotos, és ezért kívánós császárnénak. Meglehetősen erotikusra sikerül ez
a szőlőszerzési akció, hiszen Faustus a császárné szoknyája alól varázsolja elő
miközben a császárnő nemi aktushoz illő lihegést és vonaglást mutat. Az
erotikát nélkülöző csókjelenet elvontsága azonban kevés ahhoz, hogy üljön a
teológiai jelentésréteg, más eszközt ugyanis nem használ a rendező. Az
események pörögnek, nem marad ideje a nézőnek elgondolkodni a jelenet
fontosságán. Isten hallgatása így a darab végén magyarázat nélkül marad.
Ennek a fontos jelenetnek a súlytalansága azonban nem ront
az előadáson, ahol minden jelen van, hogy megmozgassa a nézők fantáziáját. Az
ördögök ábrázolása nagyon látványos, például ötletes, ahogy Mephistopheles első
megjelenésekor két-három embermagasságú bikaszarvakkal ellátott fenevadként
jelenik meg. Amikor pedig Faustus megkéri, hogy jelenjen meg egy kicsit
szalonképesebb formában, a rémisztő jelenés kettényílik, és kilép belülről az
ördögöt alakító színész (Arthur Darvill). Hasonlóan ötletes és látványos az a jelenet,
amikor Faustusnak levágják a fejét, egy pillanatra a nézőt is megtéveszti a
látvány. Szellemes és nagyon látványos a hét főbűn előadása. Továbbá meglepően
erős jelenet az, amikor a nedvességre eltűnő ló gazdája lép a színpadra, és a
csuromvizes ruháiból úgy csavarja ki a vizet, hogy a nézők is jócskán kapnak
belőle, majd meztelenre vetkőzik.
Az előadás tehát igazán jó szórakozást nyújt, mégha jelentésrétegek
áldozatul is esnek. Nagyon tetszett tehát a látvány, a gondolatgazdagság és az
ötletesség. A moziverzióban még az is meglehetősen jónak tűnt, hogy a két
felvonás között a szünetben beszélgetést is meg lehetett hallgatni a
fordítóval, Szabó Stein Imrével. A beszélgetés nagyon fontos, ugyanis annak,
aki eddig nem tudta, kiderült, hogy a darab feliratozása meglehetősen furcsa
logikát követett: a feliratok nagy része Szabó Stein fordítására épül, de néha
András T. László szövege is bekerült, és a filológiai pontosság kedvéért végig
nagybetűvel szedték ezt a vendégszöveget. Másfelől az is kiderült, hogy Szabó
Stein fordítása egy modern színházi előadáshoz készült, ahol Faustus úgy jelent
meg, mint egy média-örült figura. Fontos volt ezeket kideríteni, ugyanis a
moziélményt nagyban rontotta a magyar felirat. Kevésbé talán, hogy nem lehetett
érteni, miért a két betűtípus. Sokkal inkább zavaró volt az, hogy a magyar
szöveg néha félrevezető volt, hiszen néha elcsúszott, néha pedig a modern
előadáshoz készült magyar szöveg és a tradícionalista rendezői felfogás ütötték
egymást. Különösen szembetűnő volt ez akkor, amikor például Faustus angolul azt
mondta, hogy képzeljünk el valamit, míg a magyar felirat arra buzdította a
közönséget, hogy nézzenek bizonyos képsorokat. A magyar felirat és színházi
előadás sok esetben nem jöttek ki jól egymással, és így érdemes volt a magyar
szöveget figyelmen kívül hagyni, és az angolra támaszkodni kizárólag.
Mindent összevetve tehát szórakoztató előadásnak lehetett
tanúja az Uránia Filmszínház közönsége. Először is láthatott egy, ha nem is
túlságosan erőteljes, de nagyon ötletes, látványos és hagyománytisztelő
előadást. A médiumok és nyelvek közötti átmenetek során azonban sokat vesztett
is: a színházi élményt nem egészen tudta hazahozni a filmes változat, a magyar
felirat pedig esetenként nem megkönnyítette, hanem megnehezítette a befogadást.
Talán érdekes lenne azon elgondolkodni, hogy hogyan lehetne egy egészen önálló
élményt kitalálni az Urániában látogató közönség számára, hogy ne tűnhessen
úgy, hogy egy eredeti színházi élmény filmre felvett, és ezáltal szürkébb
változatát kapja. Jó ötlet a bevezető, és jó ötlet a szünetben a beszélgetés
valakivel. Ezen az úton továbbmenve, lehetne talán még egy további beszélgetést
létrehozni tea mellett az előadás után.
