A tanszékvezetőségem óta alig-alig marad időm arra, hogy írjak a blogba—valahogy annyi a feladat, és nem csak tanszékvezetői, hogy ide már nem marad idő és energia, pedig még mindig nagyon fontosnak tartom, hogy itt is jelen legyek. Fontosnak tartom, hiszen minden egyéb egyetemi, tudós tevékenységem így-úgy rejtve marad, hiszen a folyóiratok, ahova írok, nem szükségszerűen hozzáférhetőek, a konferencia előadásaim pedig elhangzanak, néhányan olvassák, de ugyancsak hozzáférhetetlenek. A Nyílt Hozzáférés barátjaként, a tudományos munka nyilvánossá tételének, ellenőrizhetőségének szorgalmazójaként az elzártság zavar. Az a zavar, és ez az elégedetlenség tehát arra sarkal folyamatosan, hogy keressek valami megoldást, és értelmesen megfogalmazzam, mi is a probléma, hogy megoldást tudjak rá keresni. Nézzük hát a problémát és a lehetséges megoldásokat.
Az eddigi bejegyzéseim mindig hozzávetőlegesen 1000 szavasra rúgtak, hiszen a téma általában megkívánta ezt a hosszúságot. Ez a terjedelem azonban azzal is jár, hogy egyszerűen neki kell állni megírni a szöveget, sokat kell szerkeszteni, hogy ne lépjem túl a műfajból eredő határokat. Mindez pedig oda vezetett, hogy inkább el is vetettem az ötletet, hogy bejegyzéseket írjak. Tehát nem azért nem írtam, mert esetlege nem volt mit, hanem inkább azért, mert elhessegettem az ötletet időhiányra, vagy még inkább energiahiányra hivatkozva. Közben persze folyamatosan írtam, előadásjegyzeteket, pályázatokat, cikkeket és konferencia előadásokat, amik egy az egyben nem jelenhettek volna meg itt, de még lerövidítésük is—úgy tűnt—túl sok erőbefektetést igényeltek volna. Nyilván ez így nem megy hosszútávon, mindenképpen változtatni szeretnék ezen.
Először arra gondoltam, hogy majd eljönnek az egyetemen a tanítási szünetek, tavaszi, nyári szünet, a vizsgaidőszak, és ezek majd alkalmat teremtenek a blog folytatására. Hát nem sikerült, hiszen a tavaszi tanítási szünet teljesen elment az IRUN Excellence program budapesti munkahetével, illetve az OTDK-val. A tavaszi vizsgaidőszak is folyamatosan hozta magával a feladatokat, a vizsgákat, a doktoris felvételit, a tanszéki Honours Programme elindítását, és a konferencia dolgozatok írását. Először egy konferencián Francis Bacon kísérleti természetfilozófiájának metafizikai előfeltételeiről beszéltem, majd egy angliai konferencián az utóbbi évtizedek magyar Hamlet-fordításainak könyvbéli megjelenéséről. Közben írtam és haladtam a könyvemmel is, készülök egy újabb előadásra Shakespeare és a könyvtörténet tanulságai témában, nyomja a lelkiismeretemet, hogy szeptemberre meg kellene írni egy cikket a koramodern angol próza jellegzetességeiről, és mindeközben gondolkodom egy előadáson, amire októberben kerül sor a bölcsészettudományok krízise és a Shakespeare-kutatás kapcsolatáról. Azaz a várva-várt tanítási szünetek nem hozták el a blog írásra az alkalmat.
Második,talán kivitelezhetőbb megoldásnak tűnik, hogy ne a szabadidőre várjak, hanem váltsak paradigmát—hogy nagy szavakkal fogalmazzam meg a helyzetet. Ha nem tudok időt szakítani az 1000 szavas bejegyzésekre, akkor lehetne rövidebb bejegyzéseket is közzétenni, amik nem terjedelmi határokat súroló, hosszabb témát fejtenének ki, hanem csak egy-egy eszközre, projektre hívnák fel a figyelmet. Így remélhetőleg megmaradna a kecske és a káposzta is, és talán hasznos lehetne annak, akit érdekelnek azok a digitális eredmények, események, amik a látókörömbe kerülnek, és amiket valamilyen szempontból érdekesnek találok. Innentől kezdve tehát jönnek a rövidebb bejegyzések, amik közül az első a University of Glasgow kutatói által készített „Mapping Metaphor” projektje lesz—hacsak nem jön közbe valami.
