Áttérés az Ubuntura, avagy hogy jön ide a Rolling Stones?

Miért jutott eszembe, hogy áttérjek Ubuntura? Nem is emlékszem pontosan. Biztos, hogy évekkel ezelőtt hallottam az Ubunturól, egy piliscsabai szomszédom Linuxot használt, utálta a Windowst, és folyamatosan szenvedett a folyamatos, sokszor sikertelen konvertálási manőverektől. Másik ismerősöm LibreOffice-t használt, és ezért alig lehetett vele közösen dolgozni, lehetetlennek bizonyult a teljes és sima átmenet a Word és és LibreOffice Writer között. Ezek az élmények mindig eltántorítottak a váltás gondolatától, és ehhez hozzájárult még a saját tapasztalatom a TeXStudio-val való szenvedések miatt: nem a 'learning curve' miatt, hanem mert nehéz Wordhöz igazítani.

A rossz tapasztalatok ellenére is időről időre eszembe jutott a váltás gondolata, és időről időre el is vetettem. Ott bujkált a gondolat a fejemben, de mindig visszagyűrtem attól tartván, hogy felesleges kínlódásnak teszem ki magam a váltással. Másfelől meg egyre többször eszméltem arra, hogy a nyílt hozzáférést mennyire fontosnak tartom, persze egy kicsit más környezetben, és ennek az elvnek a radikalitása néha bátorítólag hatott, ám nem bizonyult elegendőnek, hiszen minek lecserélni azt, ami jól működik egy bizonytalanra. A közelmúlt néhány tapasztalata és véletlen találkozások fiatalokkal elbillentették a mérleg nyelvét a csere irányába. Jobbára fiatalok mesélték, hogy váltottak, és a kevés negatív élmény mellett inkább pozitívnak látták a váltást. Egy másik tapasztalat, ami önbizalmat ad, hogy egyre több időt töltök a parancssoron, rövid kis szövegelemző programocskákat írok Pythonban, egyre jobban megismerem ezáltal a számítógép mélyét a külcsínen túl. A végső lökést az a gondolat adta, hogy van egy régi laptopom, aminél olyan sokat kellett állandóan várakozni a válaszra, hogy már szinte nem is használtam. Aztán egy délután lementettem róla minden hasznos fájlomat, tehát már tényleg eljuttattam a sír szélére. A sír előtt azonban megtorpantam, és gondolván, hogy ezen a gépen nem ronthatok, veszteni való híján jöjjön az Ubuntu.

Utánanézetem fórumokon–amiből van bőven, jól kereshetően–és a frissen szerzett ismeretekkel felvértezve nekiláttam a váltásnak. Először egy telepítőt készítettem pendrive-ra, és belevágtam a telepítésbe. A telepítés első előtti mozzanataként beletúrtam picit a BIOSba, majd elindult a telepítés. Első lépésként kipróbáltam pendrive-ról a biztonság kedvéért, milyen is lesz a kezelőfelület. Megtetszett, hát folytattam. Választhattam azt az opciót, hogy a telepítő leszedje a Windows-t és minden egyebet, hát ezzel sem kellett fáradnom. A tisztogatás után pedig kérdésekre válaszolva végigvezetett a telepítő a teljes folyamaton, világosan, szépen, egyszerűen és meglehetősen gyorsan. A telepítés eddig nagy dolognak hatott, ám hihetetlenül problémamentesen zajlott le. Az Ubuntu szépen felismert minden eszközt a laptopon, szépen beállított és optimalizált mindent. A személyre szabás egy kicsit hosszabb időt igényelt, a Dropbox minden dokumentumával vagy két órán keresztül gyalogolt le a merevlemezre a felhőből, a Zotero és szépen betelepült a Firefoxba és a LibreOffice Writer-be második nekifutásra. Néhány alkalmazásnak nincs Linuxos változata, de hasonlóakkal egyszerűen pótolható. Egy kicsit nehezebb volt eljutni a parancssorig, de egy rövid guglizás útbaigazított, szépen íródnak és futnak a programocskák.

Ez a második napom az Ubuntuval, és nagyon elégedett vagyok legalább hat okból. Az Ubuntu még grafikus, de sokkal egyszerűbb, letisztultabb a Windowsnál. A használata is egyszerű: ezen írtam tweeteket, egy előző blogposztot ezen fejeztem be, szerkesztettem Google doksit, Facebookon intéztem ügyeket. Minden simán, kevés nehézséggel megy eddig. Kompatibilitási problémák sem jelentkeztek még, kivéve hogy ez a doksi, amit Writerben írok összeomlasztotta a Wordöt, ám ez belefér még a kezdeti nehézségek kategóriájába. Most végre nyílt hozzáférésű és nyílt forráskódú szoftvereket használok. És az sem elhanyagolható, hogy az öregecske laptop a sírgödör széléről visszatáncolt az élet sűrűjébe, szép és használhatóan gyors újra. Ha meg lelassul, sima ügy lesz leszedni az Ubuntut, és mást vagy ugyanezt felszerelni a helyébe. Amíg a vas bírja, dolgozhatunk együtt. Nagyon gondolkodom, hogy az ezt követő laptopomon is átállok Ubuntura, mert az is gyalázatosan lassú. Ezzel azonban még várok, hiszen rövid ideje használom az új környezetet. Most elviszem nyaralni a gépet, aztán meglátom, hogyan muzsikál. Ha a Rolling Stones szintjére emelkedik, a kicsi Acer-em is Ubuntut kap a Windows helyett. Addig is jó nyaralást mindenkinek!

Egy álom a jövőért: Digitális Bölcsészet

Jelen blogbejegyzés aktualitását az adja, hogy a felsőoktatási helyettes államtitkárság júniusi kormányrendeletében felsorolt indítható egyetemi képzések között nem szerepel a Digitális Bölcsészet mesterképzés. Ez másik irányból megközelítve azt jelenti, hogy nem indítható ez a mesterképzés 2016-tól. Bár sok tekintetben egyetértek a kormány felsőoktatás racionalizálási törekvéseivel, amelynek része a szakok csökkentése, mégis úgy tűnik nekem, hogy a Digitális Bölcsész képzés megszüntetése—hasonlóan néhány másik képzés eltörlésével, lsd. Kreatív Írás stb—remélhetőleg véletlenül nem került be az indítható képzések listájába. Éppen ezért szeretném az alábbiakban felhívni a figyelmet, miért lenne érdemes visszahelyezni a Digitális Bölcsészetet az indítható képzések listájába. Egyébként két egyetemen létezik ez a képzés, a Debreceni Egyetemen (2009. óta) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (2011.). Magam az utóbbi egyetemen tanítok az Angol-Amerikai Intézetben, és vagyok a Digitális Bölcsészet mesterképzésen belül a Digitális Kultúra specializáció felelőse, ezért amikor a képzésről szólók, ennek az intézménynek a képzési programját tartom szem előtt.

Az első kérdés, amelyet szeretnék körüljárni, vajon mi a helyzet a Digitális Bölcsészettel Magyarországon kívül. Stanley Fish—cinikusan, de mégiscsak tényeket alapul véve—a Digitális Bölcsészetet a „következő nagy dolognak” („the next big thing”) nevezte. Fish a 2012-es Modern Language Association (MLA) Convention, azaz az egyik legnagyobb irodalom és nyelvtudományi társaság konferencia füzetét elemezve jutott erre a következtetésre. Mark Sampler ugyanennek a konferenciának az előadásainak, kerekasztal-beszélgetéseinek, posztereinek tartalmát elemezve arra a következtetésre jutott, hogy 2014-ben a konferencia előadásainak, paneljeinek 9 %-a, majd 2015-ben ugyan csak 7%-a Digitális Bölcsész volt, de tematikájában sokkal több digitális projektről hallhattak az érdeklődők. Ha pedig a tudósok ilyen nagy százaléka foglalkozik a kérdéssel, ez azt mutatja, hogy világviszonylatban fontos témáról van szó. Amerikában és Európában a 21. század első két évtizedében minden nagyobb egyetemen indultak, indulnak Digitális Bölcsészet alap és mesterképzések. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2011-ben indult a Digitális Bölcsészet mesterképzés, akadémikusok, nagydoktorok vezetésével.

Mivel is foglalkoznak a Digitális Bölcsészek, miért is fontos ez a képzés? A Digitális Bölcsészet a mai digitális világ kérdéseivel, trendjeivel foglalkozik azzal a céllal, hogy felkészítse a következő tudós generációt arra, hogy megértse a digitális fordulatot és az elméleti ismeretek segítségével annak aktív építőjévé váljon. A képzésen belül a hallgatók foglalkoznak számítógépes nyelvészettel, azaz egyszerűen szólva a nyelvelmélet, az elméleti nyelvészet alapjait elsajátítva a számítógép elképesztő kapacitását igénybe véve hatalmas nyelvi korpuszok, létező és létrehozott nyelvi korpuszok elemzésére vállalkozhatnak, amelynek gyakorlati alkalmazása az iparig, a reklámtevékenység felméréséig és ezáltal alakításág is elérhet. Ezen túl a digitális világ információ áradatában a szemantikus keresés megteremtése, a gépi fordítás lehetőségeinek kiaknázása és finomítása is tevékenységi körükhöz tartozik. A képzésen belüli másik irányvonal a digitális kultúrára veti vigyázó szemeit. Azaz azzal foglalkozik, hogy megértse, miként más, miként lehetségesek átmenetek, mennyiben összemérhetetlen, azaz alkalmatlan az analóg kultúra, és az azt megragadni kívánó fogalmi készlet, a digitális kultúra megértéséhez, hogyan épül a digitális kultúra mégis a könyvkultúrára, és mennyiben egészen más, még akkor is, ha az előzőhöz hasonlóan szövegeket ölel is fel. Mit jelent a nyílt hozzáférés problematikája, a nyílt forráskód, vagy a nyílt hardware, mint elméleti és gyakorlati problémák, a digitalizáció, és a digitális kulturális adatbázisok elméleti háttere s gyakorlati megfontolásai? Miközben ezekről tanulnak a diákok, az ismerteket azonnal át is ültetik a gyakorlatba, szövegkorpuszokat elemeznek, digitális kiállításokat készítenek.

A Digitális Bölcsészet interdiszcipliniratásában is előre mutató, úttörő vállalkozás, valamint a duális képzésnek is egy a bölcsészettudományokhoz hangolt formája ez. Eleve interdiszciplináris a képzés, hiszen látszólag nagyon távoli tudományterületek találkoznak, azaz a tanegységek egy részét a Bölcsészet és Társadalomtudományi Kar biztosítja, másik felét pedig az informatika, a mérnökinformatika, azaz az Információs Technológiai és Bionikai Kar. Az interdiszciplinaritást jellemzi továbbá, hogy a digitális tartalmakat létrehozó, rendszerező területeket képviselő intézmények is részt vesznek a képzésben, hiszen könyvtárosok, és muzeológusok, könyvtárakban és múzeumokban (gyümölcsöző a kapcsolat az MTA Nyelvtudományi Intézettel és a Petőfi Irodalmi Múzeummal) is oktatják a hallgatóinkat, az említett intézményekkel közös projektek is megvalósulnak. Az interdiszciplinaritás egyszerre tehát példát adhat a bölcsészettudományok esetében a kormány által preferált duális képzésre, azaz az oktatás és az ipar, jelen esetben az egyetem és a digitális kultúra létrehozói közötti szerves kapcsolatra.

A Digitális Bölcsészet mesterképzés olyan ismereteket és készségek elsajátítását teszi lehetővé, amelyek segítik az elhelyezkedést a munkaerőpiacon. Számos nézet szerint a mai világ olyan gyorsan változik, hogy amire a hallgató elvégzi az egyetemet, ha az elsajátítottak nem is elavultak, mégis nem lehetnek elegendően naprakészek ahhoz képest, amit a munkahelyek várnak. Ahogy Cathy N. Davidson Alvin Tofflert idézi, ma már nemcsak az írás, olvasás, számolás a műveltség alapja, hanem a „learn, unlearn, relearn” képessége, vagyis a „tanulj, tudd félretenni a tanultakat, és tanuld újra”, azaz a folyamatos tanulás és a rugalmasság az új évezred kihívása. Erre tanít a Digitális Bölcsészet mesterképzés is. Szoftverek és alkalmazások, korpuszok és adatbázisok jönnek s mennek, hiszen körülbelül 5 éves a tervezett elavulása mindennek a digitális világban. Erre a tervezett elavulásra is felkészíti a hallgatókat a képzés, miközben alkalmazásokat, szkriptnyelveket és adatbázisokat mutat be, tanít használni. Könnyen elhelyezkedhetnek ezáltal bárhol, ahol számítógépes nyelvészettel, szövegelemzéssel, gépi fordítással foglalkoznak, vagy a kreatív iparban, esetleg a digitális kultúrát létrehozó intézményeknél.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és Debrecenben is mertek álmodni a mesterképzés megalkotói. Mertünk álmodni, mert úgy képzeltük, hogy a digitális világ kialakulóban van, állandó változásban él, és ezt a változó világot érdemes megérteni a bölcsészet és az informatika fogalmaival. A megismerésen túl pedig azt is reméltük, hogy az állandó változásnak legyenek profi szakemberek a részesei és alakítói is, a változás ugyanis nem önérték, csak tény. A változás irányvonalának alakítása, egyengetése ne csak aktuális igényeken alapuljon, hanem szakértelmen, elmélyült tudáson, nemzetközi trendek ismeretén, egyéni kreativitáson. Álmodtunk hát a jövőért, és remélem, ezt az álmot még álmodhatjuk továbbra is kormányzati engedéllyel.