A Shakespeare Birthplace Trust úgy tűnik fél évente kitalál
egy digitális mókát, amellyel missziójukhoz híven megpróbálják összekötni a
Shakespeare-kutatókat az érdeklődő lelkes emberekkel. A legutolsó ilyen
alkalomra szeptember 1-én került sor, amely alkalom ugyan csak egyetlen órára
korlátozódott eredetileg, de még másnap is találkozhattunk vele. Az esemény a
„Shakespeare Bites Back” címet viselte, és egy audió webinárium formáját
öltötte. Hogy én is bekapcsolódtam, az elsősorban ismét a Twitteren keresztüli információáramlásnak
köszönhető.
Az esemény a Citrix
Online GoTO
Webinar környezetében zajlott magyar idő szerint szeptember 1-én délután
5-6 között. A környezet lehetővé tette, hogy meghallgassunk Stanley Wells és
Paul Edmondson közös előadását, amit PowerPoint prezentáció kísért, illetve hogy
kérdéseket lehessen feltenni a kezelőpanelen elhelyezett „kérdés” ablak
segítségével. Mint azt az előadók világossá tették az előadásuk elején a
közvetlen oka annak, hogy felveszik a szerzőség kérdését illető kesztyűt az,
hogy nemsokára látható lesz egy kosztümös film a mozikban Anonymous (trailer) címmel, amely
éppen arról szól nagyon hatásosan, nagy színészekkel, sőt Shakespeare
színészekkel (Derek Jacobi, mint narrátor például), hogy nem Shakespeare írta
Shakespeare műveit, hanem Oxford grófja. Az előadók nem szeretnék, ha a
közvéleményt csak a filmek befolyásolnák, különösen akkor, ha a filmek, illetve
az adott film téves premisszákon nyugszik. A rövid előadás után az előadók
válaszoltak az időközben feltett kérdésekre.
Az előadás és a kérdés-válaszok körülbelül három témát
dolgoztak fel: a szerzőség kérdésének eredete, a szerzőség kérdésének
természetrajza, és az érvek, ellenérvek felsorakoztatása. A szerzőség kérdése
nagyjából az 1840-es években jelent meg, és azóta is lapulva vagy a felszínen
szépen továbbél. Különlegessége talán a kérdésnek, hogy máig már 77 jelölt
kerekedett Shakespeare helyett, akik között még Defoe és Dickens is helyet
kaptak. A kérdés természetrajza nagyjából megegyezik az összeesküvés-elméletek
jellegzetességeivel: azaz keressünk valamiféle hézagot az életrajzban,
találjunk ki hozzá egy nagy politikai összeesküvést, végül megkaphatunk
szerzőnek I. Erzsébettől kezdve Francis Baconig, vagy Dickensig bárkit. Az
összeesküvés-elméletek célja, ahogy az előadók szépen megfogalmazták általában
az, hogy „fenéken billentsék a rendszert.” Ehhez az érvek pedig általában
ingatagok, történelmietlenek, zavarosak és bombasztikusak. Ezek után néhány
kiválasztott érvről bemutatták azok gyengeségeit, majd könyv-, színház- továbbá
kultúrtörténeti érveket sorakoztattak fel Shakespeare szerzősége mellett.
Az előadás hátterének készítettek egy honlapot „Sixty minutes with
Shakespeare” címmel. Erre a honlapra, adatbázisba bejelentkezve további
minielőadásokat lehetett hallgatni neves Shakespeare kutatóktól (Stanley Wells,
Michael Dobson, Peter Holland), vagy érdekes irodalmi, színházi emberektől
(Margaret Drabble, regényírónő, Harriet Walter, színésznő, Simon Callow,
színész-író, Janet Suzman, színésznő-rendező). Ezek a minielőadások nagyjából
egypercesek voltak (60 előadó, hatvan perc), és a szerzőségi vita egy-egy
részletkérdését világították meg a beszélők sajátos szempontjai alapján. Ezek
az előadások nem élőben hallgathatóak, hanem a bejelentkezett érdeklődő az
előadásra kattintva bármilyen sorrendben bármikor meghallgathatja azokat. Ha ez
sem lenne elegendő, az egyes előadások szövegét pdf formátumban le is töltheti
a kíváncsi hallgató, hogy saját gépén, lassan olvasva is elsajátítsa a
hallottakat.
A Webinárium és a minielőadások nem álltak meg önmagukban,
még akkor sem, ha meg is állhattak volna. Mint rendes visszacsatolási csatorna
a háttérben érdekfeszítő beszélgetések alakultak ki a webináriummal
párhuzamosan a hallottakkal kapcsolatban a Twitteren. Elég volt csak beindítani
a 60mins hashtaggal ellátott üzenetekre a keresést, és záporoztak a 140
karakteres szösszenetek. Egyelőre statisztikai adatokkal nem szolgálhatok, de
az egy óra alatt folyamatosan érkeztek az észrevételek, kérdések, reakciók az
előadásokra, a válaszokra, illetve a tweetekre. Nehéz is valódi adatokkal
szolgálni, mert a 60mins hashtag-et mások is használják, tehát az erre a
hashtagre beállított keresés téves adatokkal szolgálna, másfelől három nappal
az esemény után is érkeztek még relevánsak tweetek. Mindenesetre a Blogging
Shakespeare blogban összegyűjtött tweetek 114-en vannak
Maga az esemény azonban nem korlátozódott erre a napra,
ugyanis az elkövetkező napokban több angol nyelvű médiumban reflektáltak az
eseményre. A BBC4 rádióban másnap, azaz szeptember 2-án reggel Stanley Wells
szólalt meg a 7.40-es reggeli műsorban, a stratfordi TV ugyanővele készítettek
riportot, míg egy másik TV adó Paul Edmondsonnal, továbbá a Guardian is szánt egy rövid hírt az
eseménynek. A hagyományos média mellett a webinárium teljes órás adását
rögzítette a Shakespeare Birthplace Trust, és feltöltötte a Youtube-ra,
ahol hallgatni lehet az előadókat, valamint olvasni a diákat, illetve a 34.
perctől a kérdés-válaszokat. Az esemény folyományaként Paul Edmondson írt egy cikket
a szerzőség kérdéséről a Guardianben
(szeptember 5.), ahol a hozzászólások özöne—253 megjegyzést fűztek a cikkhez—kifejezi
az érdeklődést a téma iránt.
A „Shakespeare Bites Back” azt bizonyította, hogy a
digitális tér, jól használva hihetetlenül gyümölcsöző. Egyfelől az
információáramlás és a kapcsolatok építése-ápolása szinte a tér-idő korlátokon
már nem múlik, maximum az internet-kapcsolaton, ami ma talán nem elérhetetlen
álom errefelé. Vagyis nem kellett elutazni semmilyen konferenciára ahhoz, hogy a
konferenciák lelkesültség és érdeklődés-élménye tapasztalhatóvá váljon.
Másfelől hihetetlenül lebilincselő volt, ahogy három-négy csatornára kellett
egyszerre figyelni, hiszen hallgatni kellett, amit az előadók mondtak, írni a
kérdéseket, figyelni a válaszra, reagálni rá Twitteren és mindeközben olvasni
a hallgatóság reakcióit megintcsak a Twitteren, valamint esetenként egy spontál
kialakuló „beszélgetés”-ben aktívan részt venni. Jó gyakorlatnak bizonyult
tehát a megosztott figyelem és tevékenységek gyakorlatba történő átültetésére.
Harmadrészt kitűnő példa volt ez az alkalom arra, hogy össze lehet kötni az
akadémiai világot az érdeklődő nagyobb közönséggel: persze kellett a
technológia, a reklám, a közérdeklődésre számottartó témaválasztás, valamint a
lelkesedés mindkét oldalon. Negyedrészt pedig további gondolkodásra ösztönzött,
ösztönöz, hogy hogyan lehetne az ilyen sikeres eseményeket a tanítási
gyakorlatba átültetni, hiszen a lebilincselő és egyszerre jelentős kihívást
jelentő multitasking-ból adódó folyamatos s kreatív koncentrálás és erőfeszítés
nemcsak sikerélményt nyújthat, hanem egyszerre a tanulási folyamatot is
erősíti.
