Régen jelentkeztem itt, úgyhogy most visszatérek egy
poszt, talán posztsorozat erejéig. Az eltelt időt sem láblógatással töltöttem:
írtam az angol blogomat, majd írtam ide-oda. Ami a visszatérésre alkalmat ad,
az az, hogy megjöttem Amerikába, és már el is telt az első hét itt a Notre Dame
Egyetem, ideje számot vetni tehát az eltöltött idővel. Ahhoz képest, hogy milyen
világos tervekkel érkeztem, két cikk tervével, illetve egy könyvfejezet
befejezésével, nem állok túl jól. Az egyik cikkről azt hittem, hogy csak gyors
átfésülésre lesz szükség, mégsincsen kész, és egyre távolibbnak tűnik a
befjezés. A másikkal régóta foglalkozgatok a fejemben, a repülőúton aztán
megszállt az ihlet, és amíg bírta a laptop akkuja, írtam is—időm volt a 8 óra
50 perces úton. Ehhez a cikkhez megérkezésem óta hozzá sem nyúltam. A
könyvfejezet—itt még nem említettem, de az angol nyelvű blogomból
kiderülhetett, hogy Shakespeare digitális befogadástörténetéről írok egy
könyvet—is csak lekerekítésre várt, ám ehhez sem tettem hozzá egyetlen leütést
sem. Mondhatnám, tehát, hogy siralmas a helyzet, és ezen még az sem segítene,
ha arra hivatkoznék, hogy az első hét az új környezet megértésével,
megszokásával telt el.
Azért sem telhetett igazából ezzel, mert ideális környezet
ez a kutatáshoz—itt tényleg semmiben hiányt nem lehet szenvedni, semmi mással
nem kell, és nem is tudok foglalkozni, mint a munkámmal. Ideális ez a
környezet, hiszen rendelkezésemre áll egy 14 emeletes könyvtár akár a szobámból
is elérhető digitális adatbázisok tömegével. A könyvtárban könnyen el lehet
igazodni, gyorsan lehet közlekedni, papír, toll, de még papírzsebkendő is ki
van készítve. Az otthoni könyvtárakhoz képest azonban nekem a legnagyobb
újdonság a szkennerek tömege, amelyekről egyetlen mozdulattal lementhető a beolvasott
anyag a pendrive-omra, persze ingyen, mint minden más is. A könyvtárkatalógus
könnyen kezelhető, gyorsan megtalálható, amire szükségem lehet, és a lelőhelyet
nem kell lemásolni kézzel, hanem egyetlen kattintással elküldöm magamnak
emailban, és máris ott van a telefonomon, úgyhogy ezzel sem kell bajlódni.
Mondanom sem kell wifi mindenütt hozzáférhető. Hogy minél gyorsabban menjen az
anyaggyűjtés, összehoztak egy könyvtárossal, aki megmutatta a
katalógushasználat rejtettebb módjait, bemutatott a régi könyvek gyűjteménye
igazgatójának. (Eddig azt hittem, hogy a könyvtáros feladata kiadni és bevenni
a könyveket—nem is értettem, minek ehhez diploma.). Persze nem tudott olyan
könyvet ajánlani a témáimhoz, amelyeket ne olvastam volna már eleve, sőt tudtam
neki mutatni nyílt hozzáférésű Shakespeare szövegeket az interneten, de azért
így is hasznosnak találtam ezt a beszélgetést.
Ideális még a környezet azért is, mert az intézet, ahova
jöttem, nagyon kedvesen bőkezű. Adtak egy irodát, ahol dolgozhatok, és magamra
csukva az ajtaját kizárhatom a külvilágot. Ha megszomjazom, kávéra vágyom, rágcsálni
szeretnék valamit, rendelkezésemre áll az intézet konyhája—nem szűkmarkú
készleteivel. Az étkezéseket a kampuszon napi 20 dollárig állják, amely összeg
lehetne kevés is, de nekem bőven elég—Angliában 10 éve heti 1,5 fontból is ki
tudtam hozni az élelmezésemet. Mindenben a rendelkezésemre állnak, nem tudtam
még olyat kérni, amit ne teljesítettek volna—jó nem is kértem sok mindent.
Különleges feladatuknak érzik, hogy összehozzanak olyan kutatókkal, akikkel
hasonló témákon dolgozunk, persze ez most meglehetősen nehéz feladat, hiszen
itt már régen véget ért a félév, mindenki elviharzott pihenni, nyaralni,
kikapcsolódni. A könyvtároson kívül még egy emberrel szeretnék beszélni, az
ebédet szervezik az intézetben, remélem, még a kampuszon található az illető.
Hogy mégsem tudtam eddig radikális haladást felmutatni,
részben a bőséggel magyarázható. Minden egyes témához ugyanis hihetetlen
szakirodalomra bukkanok, és minden egyes résztémához is. Ami talán a
legrosszabb—hatékonyság szempontjából—az, hogy rendkívül érdekes dolgokba
botlok bele, és az egyik érdekes dolog elvezet egy másik könyvhöz, és így
tovább. Persze elég néha csak beleszagolni a könyvbe, és rájövök, nem fogom
tudni használni, és rakom is félre. Szűrök kiadás éve és kiadó, valamint szerző
neve alapján, mégis sok olvasnivaló marad. Őszintén szólva, gondolhattam volna,
hiszen 10 éve jártam normális könyvtár közelében utoljára. Azóta pedig
változott a világ, sokat és jókat írtak, változott az érdeklődésem is, tehát a
jelenség inkább érthető, mint sem, mégis a hiányérzetem ettől még megmarad.
Eltelt tehát az első hét, és alig haladtam a tervezett
munkával. Közben pedig világokat fedeztem fel ebben a kutatásra kitalált
világban. Hogy milyen világokra is leltem? Legyen ez az elkövetkező posztok
témája.
