A Stagecoach (1939.) című film valójában egy roadmovie. A történet kerete az, hogy adott egy
utazókocsi, amelynek célja, nem meglepő módon, eljuttatni utasait az egyik
helyről a másikra: a film elején elindulnak az egyik városból és a végén egy
kevés kaland után szinte valamennyien megérkeznek a célvárosba. A külső
kalandoknál, azaz egy gyermek születésénél és annál, hogy sikerül megúszniuk az
indiánok támadását, sokkal érdekesebb a belső utazás, amin keresztülmennek a
szereplők. Az utasok között feszülő ellentétek izgalmasan osztják meg, és
hozzák közel az út elején még egymás számára idegen utasokat: nők és férfiak,
arisztokraták és számkivetettek, entellektüelek és bűnözők, elesettek és
élősködők. A szereplők közül kiemelkedik az ambivalens értelmiségi, az orvos, Doc Boone (Thomas Mitchell),
az egyetlen szereplő, aki boldognak vallja magát: „Boldog vagyok.”
Az orvos karakterét izgalmasan
mélyíti, vagy inkább tágítja az a jelenet, amikor indulás előtt egy mondat
erejéig Christopher Marlowe Doktor Faustusává válik. Amikor elindul a városból
egy rosszindulatú, éppen ezért nem is szép, idős hölgyhöz intézi Faustus szép
Helénát méltató mondatát. „Is this the face that wrecked a thousand ships and
ruined the towerless tops of Ilium?” (Az eredetiben egy kicsit más a mondat: "Was this the face that launch'd a thousand ships, / and burnt the topless towers of Ilium?") A mondat persze hiperirónikus, hiszen nem
egy szép hölgyet dicsér, hanem egy látványosan csúnyát. Ez az irónia viccesen
hangzik itt, hiszen irodalmi köntösbe öltöztetve ellenszenvét játékosan és
egyszerre élesen fejezi ki a szereplő. (A film a bejegyzés végén található, és ez a jelenet a 6. perc környékén van.)
Az egy pillanatra faustusi alakot
öltő szereplő filmbeli tevékenységében felsejlik valami a faustusi életszemléletből,
de pontosan az ironikus, visszájára fordított mondat ki is billenti a szereplőt
a reneszánsz angol dráma kínálta lehetőségek közül. Az orvos faustusi jellemét
idézi a legelső jelenetétől film végéig szerepet játszó önpusztító tevékenysége
és hangulata, amely tematizált önpusztítás a szereplő alkoholizmusában testesül
meg. Az orvos minden jelenétben iszik, az alkoholos üveget egyetlen pillanatra
sem hagyja el, legalábbis a film első felében. Az alkoholizmussal függ össze
valamennyire a boldogsága is, hiszen boldogságának megvallása is az alkohol
hatásához köthető. Egyik szereplő megkérdezi tőle: „Ön talán részeg?”, és erre
gondolkodás nélkül vágja rá: „Boldog vagyok.”
A részegség tehát a filmben a meg
nem magyarázott szörnyű valóságtól való menekülés metaforája, a boldogság
lehetősége, hasonlóan Faustus mágiához való vonzalmához. Faustus azért fordul
ugyanis a mágiához, a pokoli segítséghez, mert a tudomány hagyományos, földi
eszközeivel már nem tud semmi eredményt elérni. Amint azonban megkapja a pokoli
segítséget, nem látunk mást, mint lassú pusztulását. A lassú pusztulásnak pedig
Heléna lesz a beteljesítője: Faustus lelkét a megcsókolt Heléna lopja el, akiről
persze tudjuk jól Doktor Faustus-szal együtt, hogy nem Heléna, csak egy Helénát
játszó színésznő, szellem, pokolfajzat.
Az orvos kiábrándultságának
elleplezője az alkohol, mint ahogy Faustusnak a mágia volt. Ám amikor a filmben a
doktor a megszólított nőt parodizálja, biztonságos távolságot tart tőle,
és ezzel egyszerre úgy lesz önmaga faustusi alak, hogy a faustusi modellt meg is
tagadja. Amikor szüksége van a józanságra, kigyógyítható az alkohol
kábultságából, kávéval és hideg vízzel alkalmassá tehető arra, hogy levezessen
egy szülést. A doki igazi doktorrá válik, a társaság megbecsült tagjává
emelkedik a sikeres szülés során, és innentől kezdve Faustustól való
különbözősége egyre kifejezettebbé válik, egyre inkább eszközzé válik a
filmben, a vadnyugaton a szereplők elé táruló jó lehetőségek megvalósítójaként.
A film végén azonban felajánlanak
neki egy kis alkoholt, és persze ez az igazán sorsdöntő lépés: a legnagyobb
határozottsággal, és egyszerre nagyon boldogan válaszolja: „Csak egyetlen
pohárral.” A néző elragadtatva a film pozitív befejezésétől nem nagyon
gondolkodik el azon, vajon egy alkoholistánál az egyetlen pohár mit is jelent
pontosan, lehet-e megállni az első pohárnál. A doktor vajon Faustus lesz-e,
vagy megmarad csak doktornak; az önpusztítás helyett a gyógyítást tudja-e vajon
választani?
A faustusi doktor, a film egyetlen
művelt embere, ellenpontozza Doktor Faustust. Először akkor, amikor megidézi az
irodalmi modellt az asszonyhoz intézett mondatával, amelyben egyszerre hátat is
fordít neki. Ha a helyzet pedig úgy hozza, el tud fordulni a mágikus
alkoholtól, hogy onnantól az első pohárig a film egyik legpozitívabb szereplője
lehessen. De hogy mi történik az első pohár után, már nem a filmes elbeszélő
dolga. A doktor boldogságos mennyországjárása éppen elég, a leheletnyi kétely pedig
szükséges a film happy endjéhez.
