Előrehozott gyászjelentés: Az Olvasó halála

Sajnálattal tudatom mindenkivel, aki szeretette és használta, hogy (a) Google Reader július elsején elhalálozik. Két okom is van arra, hogy ennek kapcsán klaviatúrát ragadjak. Először is, mert már írtam a Google Reader-ről ezen a blogon. Másodszor, mert talán abból a bejegyzésből is kitűnt mennyire hasznosnak találom a Readert, és hogy kutatóként mennyit használom. Ebben a bejegyzésben nemcsak bejelentem a hírt, hanem utalok arra, mit mond a Google a szolgáltatás beszüntetéséről, aztán arra, hogy mit tehetünk, hogy ne vesszenek el az ott felhalmozott adataink, milyen alternatív lehetőségek mutatkoznak a Reader helyettesítésére. Ha mindez még nem riasztott el mindenkit, és valaki kitart a bejegyzés végéig, talán egy kis humorra is akadhat arrafelé.

Alen Green március 13-i két érvet hozott fel a döntés indokául blogbejegyzésében, amelyben bejelentette a Google Reader hivatalos blogján a hírolvasó megszüntetését. Elsőkét azt állítja, hogy az utóbbi időben drasztikusan csökkent a Google Reader felhasználók száma, második érve pedig arról szólt, hogy a Google kevesebb szolgáltatásra szeretne fókuszálni, hogy növeljék a felhasználói elégedettséget. Ezen a két szikárra sikeredett érven kívül nem árult el semmi további okot, nem mutatott statisztikát, hogy mennyivel csökkent a felhasználók száma az utóbbi időben, és nem írt arról, hogy mely szolgáltatások felhasználói élményét növelné, és hogyan. Nem mintha megnyugtatott volna bárminemű további érvelés, illusztráció, mégis jól esett volna, ha kicsit elfogadhatóbbá teszi a döntést.

Még akkor is fájdalmasan érint a hír, ha lementhető a teljes tartalom a Data Liberation szolgálaton keresztül a Google Takeout segítségével. Az ígéret szerint az összes Reader adatunk másolatához hozzájuthatunk. A feliratkozásainkat egy xml fájlban tölthetjük le, illetve a listát azokról, akiket követtünk, illetve azokról, akik minket követtek, a csillagozott, tetszett (like-olt) és megosztott tételeinket, azokat a tételeket, amelyeket általunk követettek osztottak meg, illetve a kommentált tételeket, valamint a megjegyzéseinket json fájlban kaphatjuk meg. Ez mind nagyon szépen hangzik, csakhogy nekem a címkézett tételek megőrzése is fontos lenne, remélem ez is benne van, benne lesz a megőrzött adatok között.

Természetesen nem egyedüli versenyző a Google Reader a hírolvasók világában. Gyűjtöttem egy listát arról, hogy mely Readerhez hasonló szolgáltatások léteznek, ahova majd migráltathatjuk az adatainkat, ha sikerül. Íme a lista azokról a hírolvasókról, amelyeket a leginkább javasolnak az általam olvasott fórumokon: Blogline, Netvibes, Feedly, The Old Reader. Állandóan bővülő listát találhatunk ebben a Google táblázatban, amely még azért is jól használható, mert megjelöli, vajon a szolgáltatás könnyen tudja-e fogadni a Google Readerből a Takeout segítségével kimentett adatokból készített xml fájlt.

Egyelőre azonban nem kapkodom el az áttérést egy másik hírolvasóra. Először is azért nem sietek, mert egy kicsit reménykedem, hátha valamiféle nyomást lehet gyakorolni a Google-ra. A reményt az táplálja, hogy elkészült egy petíció „Ne szüntessék meg a Google Readert 2013 július elsejével”, és ha elég sokan aláírjuk, talán a Google jobban átgondolja a döntést. A másik ok az, hogy még nagyon közeli a bejelentés. Július elsejéig még van idő, sok minden történhet, új szolgáltatások indulhatnak, a Google áthelyezheti a Readert egy másik, működő szolgáltatásába. Ne siessünk tehát, majd június közepe táján érdemes visszatérni a témára!

Addig is nézzük meg, hogyan reagált (volna) Hitler a Google bejelentésére (csak erős idegzetűeknek!): 

Kutatást segítő digitális eszközök: Evernote és Chrome kiegészítők

Az előző bejegyzéseim arról szóltak, hogyan gyűjtöm az információt, illetve hogyan raktározom és rendezem őket. A mostani bejegyzésemben azt szeretném bemutatni, milyen eszközöket használok a jegyzeteléshez és megosztáshoz, pontosabban arról, hogyan is lehet ezeket a tevékenységeket a legegyszerűbben elvégezni. Szó lesz webes, és egyéb jegyzeteléshez kialakított, és a böngészőbe beépített alkalmazásokról.

Kezdem először is a jegyzeteléssel. Meglehetősen sokáig az igazán szikár Google Notes-ot használtam. Ez a szolgáltatás azonban kb. egy éve már megszűnőben van, először nem lehetett új felhasználóként bejelentkezni, majd folyamatosan figyelmeztettek, hogy mentsük a dolgainkat, végül teljesen leállt, és a jegyzetfüzeteket átmentették a Google Dokumentumokba. Bár a Google Notes jól használható szolgáltatás volt, sok szempontból kényelmetlen volt, úgyhogy, amikor jóval a megszűnése előtt találkoztam az Evernote-tal, szinte azonnal is álltam az utóbbi használatára.

Az Evernote előnye, hogy nagyon könnyen lehet vele jegyzeteket készíteni, a felhőben tárolt jegyzetek szinkronizálódnak a számítógépre és az okostelefonra telepített alkalmazásokkal, és nagyon jó a címkézés a mappák mellett. Az Evernote olyan ingyenes alkalmazás—persze van fizetős verziója is, csak azt nem ismerem—, amely ötletek lejegyzésére, érdekes honlapok, blogbejegyzések, online cikkek kivágására, akár pdf dokumentumok tárolására, esetleg fényképek készítésére és tárolására, katalogizálására is alkalmas eszköz. Az is előnye, hogy internetes hozzáféréssel vagy anélkül a jegyzeteim mindenhol hozzáférhetőek, a számítógépeken és a telefonomon, ahova telepítettem az Evernote-ot, és ahova nem, hiszen a felhőben ott található minden, azaz majdnem bárhol és bármikor. A jegyzeteket eleve mappákba lehet rendezni, amely primér katalogizálás feszességét puhítja az egyes jegyzetek címkézése, mint másodlagos katalogizálás.

Kutatási témáim szerint készítettem jegyzetfüzeteket, ahova aztán az egyes jegyzeteket helyezem el. Utazom az egyetemre, eszembe jut valami fontos valamelyik témával kapcsolatban, előveszem a telefont, és az Evernote androidos alkalmazását megnyitva a megfelelő mappába készítek egy jegyzetet. Amint beérek az egyetemre, a telefon wifi-n keresztül automatikusan szinkronizál a felhőben tárolt jegyzeteimmel, bekapcsolom a számítógépet az irodámban, és amire minden fontos alkalmazást megnyitok, a gépre telepített Evernote-ban már ott is van az utazás közben készített jegyzet. Vagy a múltkor a harmadik gyerekünkkel mentem fogászatra, 3 órás várakozás, a hajamat is téphettem volna, helyette olvastam, az érdekes részeket hogy ne kelljen gépelni a telefonnal az Evernote-ban lefényképeztem, betettem a megfelelő mappába (meg kell jegyeznem, a gyerkőc is el tudta magát tanulással foglalni, úgyhogy volt időm dolgozni). Hazaérve a telefon automatikusan szinkronizált a felhős alkalmazással, majd a laptop bekapcsolása után néhány perccel már minden ott volt a gépen is. Mindkét alkalom lehetett volna időveszteség és ötletveszteséggel járó kihasználatlanul maradt alkalom, de az Evernote értelmessé tette a gondolkodást és olvasást is.

Erről eszembe jut egyik legjobb egyetemi tanárom tanácsa. Dávidházi Péter azt mondta nekünk a doktoris program egyik első óráján, hogy a kutatói tevékenység életforma is. Soha nem tudjuk, mikor jön az isteni szikra, és sokszor nem akkor, amikor az íróasztalunknál ülünk jegyzetpapírjainkkal körülvéve, hanem amikor a 7-es buszon utazunk, a moziban ülünk etc, ezt tehát nem lehet befolyásolni. Az viszont már a mi felelősségünk, hogy ezeket az adományokat ne vesztegessük el, hanem azonnal jegyezzük le. Ezeknek a lejegyzésére bármi alkalmas, a buszjegytől kezdve a papírzsebkendőig, viszont sokkal praktikusabb egy kis, zsebre tehető, kapcsos jegyzetfüzetet beszerezni, amibe aztán szépen bevezetjük a jó ötleteket, majd otthon kivehetjük a füzetkéből a lapot, amely innentől cédulaként működve bekerülhet a szépen katalogizált társai közé. Másnap be is szereztem ilyen füzetet, és hosszú éveken át használtam, javasoltam immár saját tanítványaimnak is a módszert. Aztán évek alatt kikopott a cédulázás a kutatói gyakorlatomból, és így a jegyzetfüzet is lassan eltűnt. Az okostelefon és az Evernote pontosan ezt az űrt tölti be.

Az Evernote előnye még, hogy a három, nagy internetes böngészőhöz letölthető kiegészítőjét is elkészítették, ami nagyon megkönnyíti weblapok, online cikkek vagy blogbejegyzések, képek elmentését. Az Evernote kiegészítője beépíthető az Internet Explorerbe, a Firefoxba és a Google Chrome-ba is. Mivel magam az utóbbit használom általában, ezért ebbe szereltem bele a zöld elefántfejes ikont. Amikor egy blogbejegyzést, újságcikket, képet találok az interneten, és aktuális kutatásaim valamelyikéhez fontosnak találom, akkor csak rákattintok a böngészőben az Evernote ikonra, és legördül egy menüsor néhány kérdéssel a mentés előtt, például, hogy az egész oldalt, csak egy részletét, csak az url címet szeretném menteni, melyik mappába.  A válaszok után aztán a kiválasztott opciók alapján elmenti a felhőbe, majd a gépekkel, telefonnal is szinkronizálódik, és a későbbiekben könnyen beépíthető lesz a készülő cikkbe, blogbejegyzésbe, előadásba, akárhova. Enélkül a kiegészítő nélkül más programokat kellene nyitogatni, kijelölni, másolgatni majd elmenteni. Ezzel a kiegészítővel azonban megússzuk a nehézkes megoldásokat, és egyszerűen, kényelmesen megtehetjük mindezt. Talán ennyiből is látszik, hogy az Evernote nagyon kézre-, kézhezálló eszköz a kutatói munka során.

Talán nem is írok többet az Evernote-ról, inkább áttérek az egyéb kiegészítőkre, amelyeket a Chrome-ba építettem bele. Először is megemlítem azt a kiegészítő alkalmazást, ami azt teszi lehetővé, hogy az olyan adatbázisokba is bele tudjak nézni, amelyeket nem optimalizáltak a Chrome-ra, de erre az ikonra kattintva a célalkalmazás azt hiszi, hogy Internet Explorerrel keresgélek benne. A második nagyon hasznos kiegészítő a Google Alerter, amely arról értesít, hogy a különböző Google alkalmazásaimban—Gmail, Reader, Voice és Wave—mennyi olvasatlan elem található. Az ikonra kattintva legördül a menüsor, ahol az egyes szolgáltatásoknál megjelenő szám mutatja az olvasatlan elemeket. A menüsorból aztán egyetlen kattintással megnyílik a kívánt szolgáltatás. Tehát nem kell állandóan nyitogatni ezeket a szolgáltatásokat ahhoz, hogy megtudjam, érkezett-e valamilyen újdonság. A harmadik a Shareaholic kiegészítő, amit megintcsak sokat használok, és amely arra való, hogy egy honlapon tartózkodva könnyen meg tudjam osztani az érdekes tartalmat. A Shareaholic több száz közösségi hálózatot foglal magában, amik közül én csak a Twittert, Google Pluszt, Facebookot, a Google Bookmarks-t és a Tumblr-t választottam ki állandóan látható elemnek. A megosztás pedig nagyon egyszerű: az adott oldalt nézve, egyetlent kattintás a Shareaholicra, majd kiválasztom, melyik hálózaton osztanám meg a látott oldalt, egy újabb kattintás után megjelenő ablakba beírhatom a bevezetőt a megosztani kívánt tartalomhoz, végül egy OK után megjelenik a tartalom a kiválasztott helyen. Mindezek a kiegészítők időt takarítanak meg, és egyszerűbbé teszik az adott művelet elvégzését.

A jegyzetelés és a megosztás egyszerűségéről szóltam eddig. Persze ez még nem elég a kutatómunkához, hiszen ha nincsenek ötleteink, nem találunk archiválandó internetes tartalmat, nincs mit megosztanunk, akkor mindezek az alkalmazások nem sokat érnek. Ezen utóbbi problémán ezek az eszközök nem tudnak segíteni. Amire viszont nagyon jók, hogy megkönnyítik a jegyzetelést és megosztást, és a könnyűségük, egyszerűségük miatt még stimulálják is ezeket a tevékenységeket. Amire tehát valók, arra nagyon jók, és ezért nyugodtan ajánlom őket másoknak is, akik szeretik az ilyen technikára épülő eszközöket. Mindemellett azért azt is hozzáteszem, hogy hagyományos jegyzetfüzetem is van, és nagyon szívesen készítek bele jegyzeteket a 40. születésnapomra ajándékba kapott Parker töltőtollammal.

Kutatói, szakmai blogok olvasása—Google Reader

Az elkövetkezendő bejegyzésekben arról fogok írni, hogyan lehet információt szerezni arról, mi is történik a nagyvilágban a szakterünkön, kutató kollégáink merre is indulnak el, legalábbis akik a digitális tér adta lehetőségeket kihasználják. Fontos az utóbbi kitétel, hiszen rengeteg reneszánsz kutató van a világon, akik nem léptek be a digitális térbe. Velük más módokon kell a kapcsolatot tartani, máshogy ismerhető meg a tevékenységi körük, például személyes beszélgetések révén, munkahelyen, könyvtárban, konferenciákon vagy esetleg doktori védéseken. Ugyan ez a hagyományos módja a kutatói kapcsolattartásnak elengedhetetlen, most mégsem erről fogok írni, hanem azokról a módokról, ahogy manapság az angol reneszánsz és a digitális világ kapcsolatáról szóló ismeretek birtokába tudok jutni az interneten keresztül.

Az egyik legfontosabb, majdnem valósidejű információforrásom, a hagyományos szakmabeli blogok olvasása. Ezek a blogok olyan akadémiai, azaz kutatók által írt blogok, amelyek a kutatók kutatói tevékenységéről szólnak, és nem az életük egyéb oldalairól. Ezt az utóbbi kitételt azért tettem, mert a tudomány ünnepén ebben az évben elkészítettek egy kutatói blogokat összegyűjtő listát, és ehhez kapcsolódó beszélgetést is szerveztek, ám a felsorolt kutatói blogok jelentős része arról szólt, hogy hogyan töltötte a kutató az időt, mit evett, hogyan dolgozott a fodrász valamilyen külföldi ösztöndíj során. Tehát én nem ilyen blogokra gondolok, hanem olyanokra, amelyekből vagy a reneszánszról vagy a digitális világról lehet valamit tanulni.

Körülbelül 110 hagyományos blogot követek figyelemmel. Ez a szám változik, ugyanis esetenként rájövök, hogy egy blog nem azzal foglalkozik, amit eleinte hittem, vagy felfedezem, hogy a szerző így-úgy megbízhatatlan, és ezért abbahagyom a követését. A változás ugyanakkor a növekedés irányába is tart, hiszen új bloggerek kezdenek írni, rábukkanok olyan blogokra, amelyekről addig nem tudtam. Tehát a szám változik, ezért megragadhatatlan, viszont talán ami első látásra is feltűnik, az a nagysága. Kérdezhetné valaki ugyanis, hogy hogyan lehet erre ennyi ideje valakinek? Irodalom-, és filozófiatörténész révén a legfontosabb munkaköri kötelességem az olvasás, a naprakészség, tehát erre munkaköri kötelességem időt szánni (persze a nyomtatott munkák olvasására is). Mindenesetre mivel ez a szám meglehetősen nagy, ezért különféle módszerek alakultak ki arra, hogy hogyan lehet automatizálni, ha nem is az olvasást, hanem a követést. Az ugyanis meglehetősen nehézkes lenne, hogy fejben tartom a követett blogokat, és időről időre megnézem őket, van-e friss bejegyzés.

Hogy ne kelljen állandóan nézegetni a frissítéseket, kitalálták az úgy nevezett RSS feedeket. Azaz a blogokba bele van építve a lehetőség, hogy valamilyen eszközön keresztül az érdeklődő értesüljön az új fejleményekről. Ezeknek az RSS feedeknek a követésére meglehetősen sok alkalmazást építettek ki. Én ezek közül a Google Olvasót (Reader-t) használom, mivel ingyenes, egyszerű és gyors a használata, valamint könnyen beépíthető a webböngészőbe olyan  alkalmazás, amely értesít, ha a követett blogokon történik valami. Ahelyett hát, hogy el kellene mennem a bloghoz, hasonlóan az emailhez, mintegy a postaládámban érkeznek a hírek.

A Google Olvasó nagyon leegyszerűsített—mondhatnám letisztult, de az túlzás lenne—felületen segíti a blogok követését. Ezen a felületen könnyen fel lehet iratkozni a követni kívánt blog feedjére. Egyetlen kattintásra megjelenik egy kis ablak, ahova bemásolom a követni kívánt blog url címét, és máris figyelhetem az újdonságokat. A képernyő bal oldalán alfabetikus sorrendben listázódnak a blogok címei és hasonlóan az emailhez, vastagabb betűtípussal jelenik meg annak a blognak a neve, amelyik új tartalommal frissült. A blog nevére kattintva pedig a képernyő közepén és jobb oldalán megjelennek a blog bejegyzései elől az általam, az Olvasóban még nem olvasott bejegyzések. Így egészen könnyedén és gyorsan lehet értesülni az új bejegyzésekről anélkül hogy erőfeszítést kellene tenni.

A Google Olvasó másik előnye, hogy nagyon könnyű megosztani az új bejegyzéseket az aziránt esetleg érdeklődőkkel, hiszen minden bejegyzést tartalmazó szövegdoboz alján található klikkelésre elinduló tevékenység. Például emailben el lehet küldeni az oldalt, vagy könnyedén meg lehet osztani a Google+ szolgáltatással. Egy kattintás, és a bejegyzés könnyen megoszthatóvá válik hát.

A megosztáson kívül csillagozhatunk vagy címkézhetünk. Akkor szoktam megcsillagozni, azaz a csillagozott mappába is helyezni egy újdonságot, ha valamiért vissza kell rá térni, például mert konferencia felhívás, vagy egyéb később elintézendő tevékenységre vonatkozó információt tartalmaz a bejegyzés. Ennél jóval fontosabb, hogy a bejegyzéseket címkézni (taggelni) lehet. Ez azt jelenti, hogy az Olvasó eleve a blogok neve alá rendezi, mintegy mappába a blogban megjelent bejegyzéseket. Ez a módszer azt teszi lehetővé, hogy meg tudom nézni egy bizonyos blogban milyen bejegyzések születtek a későbbiekben is, és így vissza lehet keresni információkat. Ezzel párhuzamosan a címkézés egy másik, tematikus rendezést és keresést tesz lehetővé. Egy-egy bejegyzéshez számos címkét lehet ragasztani, és így az adott bejegyzés olyan mappákba is bekerül, ahol egy témával foglalkozó bejegyzések vannak származási helyüktől függetlenül. A címkézés tehát tematikus rendezést, rendezéseket tesz lehetővé. A címkézés nagy előnye, hogy ha nincs rá idő, csak gyorsan átfutom a bejegyzést, majd felcímkézem, és amikor majd szükségem lesz rá, akkor olvasom el alaposan.

A Google Olvasó tehát megkönnyíti, könnyen megoszthatóvá teszi, és különböző rendezési szempontjai (eredet, fontosság, tematika) miatt nagyon megkönnyíti akár nagyszámú blog követését is. A hagyományos blogok követésének és a Google Olvasónak persze van néhány hátránya is. Talán a legnagyobb az, hogy előre kell tudni, kit szeretnék követni, és ezért csak annak az új bejegyzéseiről értesülök, akit már eleve követek. Ennek az a hátránya, hogy nem egyszerű nem eredet vagy szerző révén újdonságokkal találkozni. Persze az egyes blogbejegyzésekben találhatunk hiperhivatkozásokat más blogokra, tehát a blogbejegyzésekben benne van az új irány lehetősége is, de talán vannak más módszerek is. Ez lesz talán a következő bejegyzésnek a témája.