Shakespeare és a szerzőség kérdése

A Shakespeare Birthplace Trust úgy tűnik fél évente kitalál egy digitális mókát, amellyel missziójukhoz híven megpróbálják összekötni a Shakespeare-kutatókat az érdeklődő lelkes emberekkel. A legutolsó ilyen alkalomra szeptember 1-én került sor, amely alkalom ugyan csak egyetlen órára korlátozódott eredetileg, de még másnap is találkozhattunk vele. Az esemény a „Shakespeare Bites Back” címet viselte, és egy audió webinárium formáját öltötte. Hogy én is bekapcsolódtam, az elsősorban ismét a Twitteren keresztüli információáramlásnak köszönhető.

Az esemény a Citrix Online GoTO Webinar környezetében zajlott magyar idő szerint szeptember 1-én délután 5-6 között. A környezet lehetővé tette, hogy meghallgassunk Stanley Wells és Paul Edmondson közös előadását, amit PowerPoint prezentáció kísért, illetve hogy kérdéseket lehessen feltenni a kezelőpanelen elhelyezett „kérdés” ablak segítségével. Mint azt az előadók világossá tették az előadásuk elején a közvetlen oka annak, hogy felveszik a szerzőség kérdését illető kesztyűt az, hogy nemsokára látható lesz egy kosztümös film a mozikban Anonymous (trailer) címmel, amely éppen arról szól nagyon hatásosan, nagy színészekkel, sőt Shakespeare színészekkel (Derek Jacobi, mint narrátor például), hogy nem Shakespeare írta Shakespeare műveit, hanem Oxford grófja. Az előadók nem szeretnék, ha a közvéleményt csak a filmek befolyásolnák, különösen akkor, ha a filmek, illetve az adott film téves premisszákon nyugszik. A rövid előadás után az előadók válaszoltak az időközben feltett kérdésekre.

Az előadás és a kérdés-válaszok körülbelül három témát dolgoztak fel: a szerzőség kérdésének eredete, a szerzőség kérdésének természetrajza, és az érvek, ellenérvek felsorakoztatása. A szerzőség kérdése nagyjából az 1840-es években jelent meg, és azóta is lapulva vagy a felszínen szépen továbbél. Különlegessége talán a kérdésnek, hogy máig már 77 jelölt kerekedett Shakespeare helyett, akik között még Defoe és Dickens is helyet kaptak. A kérdés természetrajza nagyjából megegyezik az összeesküvés-elméletek jellegzetességeivel: azaz keressünk valamiféle hézagot az életrajzban, találjunk ki hozzá egy nagy politikai összeesküvést, végül megkaphatunk szerzőnek I. Erzsébettől kezdve Francis Baconig, vagy Dickensig bárkit. Az összeesküvés-elméletek célja, ahogy az előadók szépen megfogalmazták általában az, hogy „fenéken billentsék a rendszert.” Ehhez az érvek pedig általában ingatagok, történelmietlenek, zavarosak és bombasztikusak. Ezek után néhány kiválasztott érvről bemutatták azok gyengeségeit, majd könyv-, színház- továbbá kultúrtörténeti érveket sorakoztattak fel Shakespeare szerzősége mellett.

Az előadás hátterének készítettek egy honlapot „Sixty minutes with Shakespeare” címmel. Erre a honlapra, adatbázisba bejelentkezve további minielőadásokat lehetett hallgatni neves Shakespeare kutatóktól (Stanley Wells, Michael Dobson, Peter Holland), vagy érdekes irodalmi, színházi emberektől (Margaret Drabble, regényírónő, Harriet Walter, színésznő, Simon Callow, színész-író, Janet Suzman, színésznő-rendező). Ezek a minielőadások nagyjából egypercesek voltak (60 előadó, hatvan perc), és a szerzőségi vita egy-egy részletkérdését világították meg a beszélők sajátos szempontjai alapján. Ezek az előadások nem élőben hallgathatóak, hanem a bejelentkezett érdeklődő az előadásra kattintva bármilyen sorrendben bármikor meghallgathatja azokat. Ha ez sem lenne elegendő, az egyes előadások szövegét pdf formátumban le is töltheti a kíváncsi hallgató, hogy saját gépén, lassan olvasva is elsajátítsa a hallottakat.

A Webinárium és a minielőadások nem álltak meg önmagukban, még akkor sem, ha meg is állhattak volna. Mint rendes visszacsatolási csatorna a háttérben érdekfeszítő beszélgetések alakultak ki a webináriummal párhuzamosan a hallottakkal kapcsolatban a Twitteren. Elég volt csak beindítani a 60mins hashtaggal ellátott üzenetekre a keresést, és záporoztak a 140 karakteres szösszenetek. Egyelőre statisztikai adatokkal nem szolgálhatok, de az egy óra alatt folyamatosan érkeztek az észrevételek, kérdések, reakciók az előadásokra, a válaszokra, illetve a tweetekre. Nehéz is valódi adatokkal szolgálni, mert a 60mins hashtag-et mások is használják, tehát az erre a hashtagre beállított keresés téves adatokkal szolgálna, másfelől három nappal az esemény után is érkeztek még relevánsak tweetek. Mindenesetre a Blogging Shakespeare blogban összegyűjtött tweetek 114-en vannak

Maga az esemény azonban nem korlátozódott erre a napra, ugyanis az elkövetkező napokban több angol nyelvű médiumban reflektáltak az eseményre. A BBC4 rádióban másnap, azaz szeptember 2-án reggel Stanley Wells szólalt meg a 7.40-es reggeli műsorban, a stratfordi TV ugyanővele készítettek riportot, míg egy másik TV adó Paul Edmondsonnal, továbbá a Guardian is szánt egy rövid hírt az eseménynek. A hagyományos média mellett a webinárium teljes órás adását rögzítette a Shakespeare Birthplace Trust, és feltöltötte a Youtube-ra, ahol hallgatni lehet az előadókat, valamint olvasni a diákat, illetve a 34. perctől a kérdés-válaszokat. Az esemény folyományaként Paul Edmondson írt egy cikket a szerzőség kérdéséről a Guardianben (szeptember 5.), ahol a hozzászólások özöne—253 megjegyzést fűztek a cikkhez—kifejezi az érdeklődést a téma iránt.

A „Shakespeare Bites Back” azt bizonyította, hogy a digitális tér, jól használva hihetetlenül gyümölcsöző. Egyfelől az információáramlás és a kapcsolatok építése-ápolása szinte a tér-idő korlátokon már nem múlik, maximum az internet-kapcsolaton, ami ma talán nem elérhetetlen álom errefelé. Vagyis nem kellett elutazni semmilyen konferenciára ahhoz, hogy a konferenciák lelkesültség és érdeklődés-élménye tapasztalhatóvá váljon. Másfelől hihetetlenül lebilincselő volt, ahogy három-négy csatornára kellett egyszerre figyelni, hiszen hallgatni kellett, amit az előadók mondtak, írni a kérdéseket, figyelni a válaszra, reagálni rá Twitteren és mindeközben olvasni a hallgatóság reakcióit megintcsak a Twitteren, valamint esetenként egy spontál kialakuló „beszélgetés”-ben aktívan részt venni. Jó gyakorlatnak bizonyult tehát a megosztott figyelem és tevékenységek gyakorlatba történő átültetésére. Harmadrészt kitűnő példa volt ez az alkalom arra, hogy össze lehet kötni az akadémiai világot az érdeklődő nagyobb közönséggel: persze kellett a technológia, a reklám, a közérdeklődésre számottartó témaválasztás, valamint a lelkesedés mindkét oldalon. Negyedrészt pedig további gondolkodásra ösztönzött, ösztönöz, hogy hogyan lehetne az ilyen sikeres eseményeket a tanítási gyakorlatba átültetni, hiszen a lebilincselő és egyszerre jelentős kihívást jelentő multitasking-ból adódó folyamatos s kreatív koncentrálás és erőfeszítés nemcsak sikerélményt nyújthat, hanem egyszerre a tanulási folyamatot is erősíti.