Az elkövetkezendő bejegyzésekben arról fogok írni, hogyan lehet
információt szerezni arról, mi is történik a nagyvilágban a szakterünkön,
kutató kollégáink merre is indulnak el, legalábbis akik a digitális tér adta
lehetőségeket kihasználják. Fontos az utóbbi kitétel, hiszen rengeteg
reneszánsz kutató van a világon, akik nem léptek be a digitális térbe. Velük
más módokon kell a kapcsolatot tartani, máshogy ismerhető meg a tevékenységi
körük, például személyes beszélgetések révén, munkahelyen, könyvtárban,
konferenciákon vagy esetleg doktori védéseken. Ugyan ez a hagyományos módja a
kutatói kapcsolattartásnak elengedhetetlen, most mégsem erről fogok írni, hanem
azokról a módokról, ahogy manapság az angol reneszánsz és a digitális világ
kapcsolatáról szóló ismeretek birtokába tudok jutni az interneten keresztül.
Az egyik legfontosabb, majdnem valósidejű információforrásom,
a hagyományos szakmabeli blogok olvasása. Ezek a blogok olyan akadémiai, azaz
kutatók által írt blogok, amelyek a kutatók kutatói tevékenységéről szólnak, és
nem az életük egyéb oldalairól. Ezt az utóbbi kitételt azért tettem, mert a
tudomány ünnepén ebben az évben elkészítettek egy kutatói blogokat összegyűjtő
listát, és ehhez kapcsolódó beszélgetést is szerveztek, ám a felsorolt kutatói
blogok jelentős része arról szólt, hogy hogyan töltötte a kutató az időt, mit
evett, hogyan dolgozott a fodrász valamilyen külföldi ösztöndíj során. Tehát én
nem ilyen blogokra gondolok, hanem olyanokra, amelyekből vagy a reneszánszról
vagy a digitális világról lehet valamit tanulni.
Körülbelül 110 hagyományos blogot követek figyelemmel. Ez a
szám változik, ugyanis esetenként rájövök, hogy egy blog nem azzal foglalkozik,
amit eleinte hittem, vagy felfedezem, hogy a szerző így-úgy megbízhatatlan, és
ezért abbahagyom a követését. A változás ugyanakkor a növekedés irányába is
tart, hiszen új bloggerek kezdenek írni, rábukkanok olyan blogokra, amelyekről
addig nem tudtam. Tehát a szám változik, ezért megragadhatatlan, viszont talán ami
első látásra is feltűnik, az a nagysága. Kérdezhetné valaki ugyanis, hogy
hogyan lehet erre ennyi ideje valakinek? Irodalom-, és filozófiatörténész révén
a legfontosabb munkaköri kötelességem az olvasás, a naprakészség, tehát erre
munkaköri kötelességem időt szánni (persze a nyomtatott munkák olvasására is).
Mindenesetre mivel ez a szám meglehetősen nagy, ezért különféle módszerek
alakultak ki arra, hogy hogyan lehet automatizálni, ha nem is az olvasást,
hanem a követést. Az ugyanis meglehetősen nehézkes lenne, hogy fejben tartom a
követett blogokat, és időről időre megnézem őket, van-e friss bejegyzés.
Hogy ne kelljen állandóan nézegetni a frissítéseket,
kitalálták az úgy nevezett RSS feedeket. Azaz a blogokba bele van építve a
lehetőség, hogy valamilyen eszközön keresztül az érdeklődő értesüljön az új
fejleményekről. Ezeknek az RSS feedeknek a követésére meglehetősen sok
alkalmazást építettek ki. Én ezek közül a Google Olvasót (Reader-t) használom,
mivel ingyenes, egyszerű és gyors a használata, valamint könnyen beépíthető a
webböngészőbe olyan alkalmazás, amely
értesít, ha a követett blogokon történik valami. Ahelyett hát, hogy el kellene
mennem a bloghoz, hasonlóan az emailhez, mintegy a postaládámban érkeznek a
hírek.
A Google Olvasó nagyon leegyszerűsített—mondhatnám
letisztult, de az túlzás lenne—felületen segíti a blogok követését. Ezen a
felületen könnyen fel lehet iratkozni a követni kívánt blog feedjére. Egyetlen
kattintásra megjelenik egy kis ablak, ahova bemásolom a követni kívánt blog url
címét, és máris figyelhetem az újdonságokat. A képernyő bal oldalán alfabetikus
sorrendben listázódnak a blogok címei és hasonlóan az emailhez, vastagabb
betűtípussal jelenik meg annak a blognak a neve, amelyik új tartalommal
frissült. A blog nevére kattintva pedig a képernyő közepén és jobb oldalán
megjelennek a blog bejegyzései elől az általam, az Olvasóban még nem olvasott
bejegyzések. Így egészen könnyedén és gyorsan lehet értesülni az új
bejegyzésekről anélkül hogy erőfeszítést kellene tenni.
A Google Olvasó másik előnye, hogy nagyon könnyű megosztani
az új bejegyzéseket az aziránt esetleg érdeklődőkkel, hiszen minden bejegyzést
tartalmazó szövegdoboz alján található klikkelésre elinduló tevékenység.
Például emailben el lehet küldeni az oldalt, vagy könnyedén meg lehet osztani a
Google+ szolgáltatással. Egy kattintás, és a bejegyzés könnyen megoszthatóvá
válik hát.
A megosztáson kívül csillagozhatunk vagy címkézhetünk. Akkor
szoktam megcsillagozni, azaz a csillagozott mappába is helyezni egy újdonságot,
ha valamiért vissza kell rá térni, például mert konferencia felhívás, vagy
egyéb később elintézendő tevékenységre vonatkozó információt tartalmaz a
bejegyzés. Ennél jóval fontosabb, hogy a bejegyzéseket címkézni (taggelni)
lehet. Ez azt jelenti, hogy az Olvasó eleve a blogok neve alá rendezi, mintegy
mappába a blogban megjelent bejegyzéseket. Ez a módszer azt teszi lehetővé,
hogy meg tudom nézni egy bizonyos blogban milyen bejegyzések születtek a
későbbiekben is, és így vissza lehet keresni információkat. Ezzel párhuzamosan
a címkézés egy másik, tematikus rendezést és keresést tesz lehetővé. Egy-egy
bejegyzéshez számos címkét lehet ragasztani, és így az adott bejegyzés olyan
mappákba is bekerül, ahol egy témával foglalkozó bejegyzések vannak származási
helyüktől függetlenül. A címkézés tehát tematikus rendezést, rendezéseket tesz
lehetővé. A címkézés nagy előnye, hogy ha nincs rá idő, csak gyorsan átfutom a
bejegyzést, majd felcímkézem, és amikor majd szükségem lesz rá, akkor olvasom
el alaposan.
A Google Olvasó tehát megkönnyíti, könnyen megoszthatóvá
teszi, és különböző rendezési szempontjai (eredet, fontosság, tematika) miatt
nagyon megkönnyíti akár nagyszámú blog követését is. A hagyományos blogok
követésének és a Google Olvasónak persze van néhány hátránya is. Talán a
legnagyobb az, hogy előre kell tudni, kit szeretnék követni, és ezért csak
annak az új bejegyzéseiről értesülök, akit már eleve követek. Ennek az a
hátránya, hogy nem egyszerű nem eredet vagy szerző révén újdonságokkal találkozni.
Persze az egyes blogbejegyzésekben találhatunk hiperhivatkozásokat más
blogokra, tehát a blogbejegyzésekben benne van az új irány lehetősége is, de
talán vannak más módszerek is. Ez lesz talán a következő bejegyzésnek a témája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése