2012. február 1.

Ekönyv-olvasó és kutatómunka II: materialitás és homogenizáció


Az előző bejegyzés bevezetésszerűen vetett számot az ekönyv-olvasók előnyeivel és hátrányaival a nyomtatott könyvekkel összehasonlítva. A jelen bejegyzés egy lépéssel továbbmegy az ekönyv-olvasók kulturális hatásainak elemzésében, és egyetlen, de jóval elvontabb szempontot vizsgál meg, amit úgy fogalmazhatnék meg, hogy az olvasási tapasztalattal összefüggő jellegzetesség a nyomtatott könyvek egyediségének elvesztése, és egyfajta homogenizációs folyamat beteljesedése is. Az ekönyv-olvasó megjelenésével a nyomtatott kultúrában szocializált hatásmechanizmusok kiküszöbölődnek, megszűnik az információ-értékű egyedi materialitása a könyveknek. Ez a veszteség persze történetileg nézve már elkezdődött a 20. század végén, ám a folyamat most látszik beteljesedni. Ezt a folyamatot szeretném ebben a bejegyzésben körüljárni.

Egy könyv olvasási tapasztalatát, az elvárásaimat vele kapcsolatban, és így az alkalmazandó olvasási és értelmezési stratégiát is befolyásolják a kézbe vett könyv materiális tulajdonságai. Máshogy fogok olvasni és értelmezni egy keménykötésű, fólió méretű, vastag papírra szép és méretes betűkkel nyomtatott könyvet, meg egy látványosan olcsó és egyszeri olvasásra szánt könyvet, illetve egy illusztrációkkal teletűzdelt szép mesekönyvet, egy kis sortávval és betűmérettel, keskeny margójú konferencia-kötetet. Hat az olvasóra a papír érdessége vagy simasága, a papír minősége, a könyv illata, súlya, valamint a tördelés módja is. Ugyancsak befolyásolja az olvasást a könyv kora is, hiszen máshogy veszek kezembe egy 16. századi korai nyomtatványt, és máshogy érintem meg a még ropogósan meleg tegnap a nyomdából megérkezett kiadványt. A könyv egyedi materialitása tehát jelentős tényező az olvasáskor.

A könyv materialitásából származó egyediség azonban az ekönyv-olvasó megjelenésével elvész vagy legalábbis átalakul. Maga a kézbevétel szinte semmilyen információval sem szolgál, a könyv homogénné vált: ugyanazt érzékelem, amikor Ishiguro Never Let Me Go-ját veszem a kezembe, vagy Shakespeare első fólióját, Agatha Christie egyik regényét. Nincs tapintásbeli, nincs illatbeli, nincs súlybeli különbség, nem látszik, milyen olvasási stratégiára készítették, hiszen ugyanazt az eszközt, ugyanazt a dolgot, adott súllyal, adott simasággal, felépítéssel, adott illattal, veszem a kezembe. A kezem, a szemem ezen a szinten mindig ugyanaz érzékeli. Ehhez járul hozzá a homogenizált, mechanizált lapozás is, hiszen máshogy lapoztam egy nagyobb méretű könyvet, mint egy kis kiadványt, néha megnedvesítettem az ujjam, lehetett lassan vagy hirtelen lapozni, lehetett kiélvezni a lapozást. Ezzel ellentétben az ekönyv-olvasónál a lapozás mindig ugyanolyan mozdulatsort hív elő, azaz egyetlen gomb megnyomását, amelyre reagálva a kijelzőn adott idő alatt átalakul az oldal a következővé.

A nyomtatott könyv egyedisége adódik abból is, hogy egy nyomtatott könyv esetében adott és változtathatatlan például a betűméret és betűtípus, mely adottság feloldódik az ekönyvüolvasók esetében a fájl formátumától függően. Ha kinyitom valamelyik könyvespolcról levett könyvemet, mindig ugyanazt a betűméretet és betűtípust látom, arra számítok, és örülök vagy sajnálom előre. A könyv ilyen meghatározott egyedisége azonban átalakul, rugalmassá válik az ekönyv-olvasók esetében, hiszen olvashatom ugyanazt az ekönyvet különböző betűmérettel, betűtípussal is attól függően, éppen mihez van kedvem, mire ad lehetőséget a fájl formátuma.  Sőt egy ekönyv-olvasó alapbeállításainál megadhatok egy betűtípust és betűméretet, hogy az azt lehetővé tevő fájlformátumoknál a szöveg mindig abban a méretben és típusban jelenjen meg. Bár ez a módszer talán kényelmesebbé, otthonosabbá teszi az olvasást, mégis a fájl formátuma nem azonos a nyomtatott könyv szerkesztési, tipográfiai minőségével, nem jelöl olvasás-stratégiai döntéseket. A fájl formátuma azonban nem ad információt a könyv tartalmi minőségéről, hiszen egy éppen beszkennelt könyv, amelynek eddig nem volt digitális verziója, lehet sokkal jobb, mint egy jó minőségben elkészített egyébként csapnivaló könyv. Az olvasására használt eszköz sem ad eligazítást az olvasásra szánt könyv tekintetében: attól nem érdemes alaposabban, máshogy olvasni egy könyvet, mert egy nagyon drága eszközön olvassuk. A könyv tehát változáson megy át, és ez a változás valamiféle homogenizálódás irányába mutat.

A könyv homogenizálódásának folyamata természetesen nem az ekönyv-olvasók megjelenésével kezdődött, de ez mindenképpen új fordulatot hozott. A könyvek homogenizálódása a könyvek digitalizálódásával kezdődött az 1990-es években, vagyis akkor, amikor könyveket a számítógép kijelzőjén kezdtünk el olvasni. Ekkor, ha nem képformátumú könyvekről beszélünk, valójában eltűnőben volt a könyvek materialitás egyedisége, hiszen ugyanazon a materiális közeg felületén jelentek meg a különböző könyvek: számítógépek képernyőjén, ahol már a könyvek közötti materiális különbséget az adott digitális eszközök különbsége hozta létre. A környezet változott attól függően, hogy melyik számítógépet, melyik laptopot használta az olvasó, míg a könyv maradt hasonló.

Nagyon fontos azonban a pontosság kedvéért azt is megvilágítani, hogy csak hasonló maradt ugyanaz a könyv, de nem azonos. A számítógépen, laptopon vagy táblagépen megjelenő könyv ugyanis nem más, mint egy dokumentum, egy fájl, aminek megjelenése csak részben múlik a fájlban található információn. A fájl-könyv adott vizuális megjelenését ugyanis nagymértékben befolyásolja az, ahogy a fájlban tárolt információ eljut addig, hogy a szem számára feldolgozható vizuális információvá váljon. Mint minden a digitális világban a 0 1 sorozatok kombinációján múlik, és ez természetesen igaz a könyvfájlokra is. Amíg 0 1 sorozatok kombinációja vizuális élménnyé válik rengeteg tényező határozza meg a végeredményt. Nem mindegy, hogy ugyanazt a fájlt milyen szoftverrel, milyen fizikai adottságokkal rendelkező gépen alakítjuk át olyan adatokká, amelyeket az eszköz kijelzője meg tud érteni, majd pedig maga a kijelző is hozzáteszi a megjelenő képhez a saját adottságait. A könyv-fájl egyediségét tehát nem kizárólag a fájlban található információ határozza meg, hanem az egyediség immár a szoftveres és hardveres környezetben ragadható meg, de ez az egyediség már nem a könyv sajátja.

Mégis a homogenizációs folyamat történetében az ekönyv-olvasók hozták el a radikálisabb változást a számítógépekhez képest. Amennyire én látom a digitális könyvolvasókat, ezeknél az eszközöknél sokkal hangsúlyosabb a könyv-fájlban tárolt információ a könyv megjelenése tekintetében, mint maga a szoftveres és hardveres környezet. Bármilyen olvasón nézem meg ugyanazt a könyv-fájlt, lényegi kérdésekben nem volt eltérés, hacsak nem abban az esetben, amikor az alapbeállítások meghatározzák a betűtípust és méretet bizonyos fájlformátumok esetében. Valószínűleg ennek az lehet az oka, hogy a fekete-fehér e-ink technológia sem a kijelző méretében, sem pedig színvilágban nem tesz lehetővé információértékű különbségeket.


Lehetne merengeni azon, vajon jót tesz-e a könyviparnak, pontosabban a könyvszakmának ez a homogenizációs folyamat. A könyvszakma, sőt talán az olvasók jelentős részének mindenképpen igaza van abban, hogy ez már nem az a könyvvilág, könyvkultúra. Ugyanakkor azt is látni érdemes, hogy az ekönyv-kultúra nem kel versenyre a nyomtatott könyv-kultúrával, hanem mellette alakít ki helyet önmagának. A két kultúra párhuzamosan él egymás mellett, talán más igényeknek történő megfelelés az, ami létrehívta és tartja életben az egyiket-másikat, és mindkét elvárási horizont mellett legitim érvek hozhatók fel. Az elemzés tehát nem értékel, hanem bizonyos fogalmak mentén tájékozódik. Ilyen fogalom lehet a homogenizálódási folyamat, amellyel ebben a bejegyzésben foglalkoztam, míg egy másik lehet az „oldal” fogalma, amellyel a következő alkalommal fogok számot vetni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése