2018. március 18.

Beszélgetés Mácsai Pállal (MSB)

Március 9-én pénteken beszélgetésre hívtuk a Magyar Shakespeare Bizottság ülésére Mácsai Pált, hogy az általa rendezett, Örkény Színházban játszott IV. Henrik 1-2-ről beszélgessünk. Az egyik beszélgetőpartner magam lettem, Pikli Natália kollégám mellett, és beállt még a sorba Nádasdy Ádám is, aki a fordítója volt a szövegnek. A beszélgetés nagyon jól sikerült, nem miattam, és remélem, még lesz alkalom beszélgetni magyar Shakespeare-előadásokról. A beszélgetésre készülve összegyűjtöttem néhány kérdést, észrevételt, amik jó részét végül nem tudtam megkérdezni, de itt megosztom, hátha valakinek felkelti az érdeklődését, vagy egy kis ízelítőt adhat abból, milyen is volt a beszélgetés.

Kérdések a Mácsai Pálhoz és reflexiók az előadáshoz:

1. kérdéskör: általános bevezető


  • Nem túl népszerű darab, eleve az angol világban sem tartozik a legnépszerűbbek közé, és itthon sem. Az OSZMI adatbázisa szerint 1845 és 2014 között 15 előadás volt. Miért választotta?
  • Miért vonta össze az egyébként 2 estét is kitöltő darabokat egyetlenné? Valójában érdekes vállalkozás, hiszen a két mű együtt is jelenthet, és mivel összevonta, az egység, az egymáshoz beszélés, az egymásra utalások sokkal szembetűnőbbek.
  • Miért nem felelt meg Vas István fordítása? Miért kért Nádasdy Ádámtól egy új fordítást?
  • Mi volt az a központi gondolat, jelenet, részlet, kép, ami köré építette az előadást?


2. kérdéskör: a Néző


  • 3 és fél órás előadás, azaz 3 óra majdnem tiszta játékidő. Nem félt, hogy a közönség hogyan fogja végigülni az előadást?
  • Szerepkettőzés (45 szereplő 16 színésszel), nők férfinek, férfi-nőnek, nők fiatal fiúknak, gyereknek öltöztetése nem zavarja össze a nézőt?
  • Milyennek képzelte el az ideális nézőt?
  • Az előadás a nézőről is vall?


3. kérdéskör: a rendezés


  • Szerepkettőzések, Cross-dressing: néha csak technikai okai vannak, nincs elég színész etc, sok esetben azonban jelentése van annak, hogy egy színész két-három szerepet játszik. Különösen izgalmas ez, ha a szerepek ellentétes táborhoz tartoznak. Mintha a mű arról szólna, hogy valójában senkinek sincsenek különösen nagy tervei, mindenki lehet bárki, sőt saját ellensége is ebben az előadásban. A király az első pillanattól a halálára készül, Riki elfogadja az ölébe hulló trónt, de nem tervez, a király ellenes vezetők csak megdönteni szeretnék a jelen uralkodó hatalmát, de nincs ennél távolabbi céljuk.
  • A IV. Henrik és Falstaff szerepösszevonására miért került sor? Csuja Imre szenzációs mindkét szerepben, a szerepváltása a színpadon is fenomenális. Ugyanakkor amennyire magam utána tudtam járni, ez nem igazán jellemző a magyar előadásokra. AZ OSZMI adatbázis szerint egyetlen példa sincs erre. Tehát miért?
  • Csuja Imre Henrikje: Gabnai Katalin. a Revozor on írja: "Sötétkék káderöltönyökben járkál a hatalommal rendelkezők java része, élükön a nyitáskor épp pártértekezletet tartó IV. Henrikkel (Csuja Imre), aki mióta – mostani ellenfelei segítségével – lemondatta a trónra méltatlan II. Richárdot, saját gyöngesége tudatában, aggodalmakkal teli kormányozza a birodalmat". Tényleg ilyen Henrik? Szerintem éppen azért erős Henrik, mert uralma (számunkra látható) első pillanatától a halálra készül, hogy az utódja már tiszta lappal indulhasson. (http://www.revizoronline.com/hu/cikk/6899/shakespeare-iv-henrik-i-ii-orkeny-istvan-szinhaz/)
  • Metateátrális elemek, önreflexív színház: a szereplők több ízben a tevékenységükről, mint szerepjátékról beszélnek, a díszlet állandósága és mozgathatósága, a feliratok, hogy éppen hol vagyunk, a reflektorok, mintha a színházról is szólna az előadás: mindenki mindent el tud játszani, minden játszható, eljátszható.

4. kérdéskör: Politikai színház (ízlésesen)


  • Talán nem annyira napi politikai ez az előadás, mint ahogy azt Muchichka László állítja: "A kettészakadt ország, ahol mindent a propaganda határoz meg" (https://24.hu/kultura/2017/10/18/a-ketteszakadt-orszag-ahol-mindent-a-propaganda-hataroz-meg/), ugyanakkor van valami sokkal mélyebb politikai ebben az előadásban.
  • Vajda Milán (York érsekeként) a közönségnek mondja: "A nép már megbánta a választását: / az imádatuk átfordult csömörbe. / Mert bizony ingatag lakhelyet épít, / aki a nép szívére alapoz. / Te, ostoba tömeg! Micsoda zajjal / áldottad Bolingbroke-ot, mielőtt / az lett, amivé tenni te akartad! / És most, hogy az lett, teljesült a vágyad, / te, primitív, zabáló sokaság, / úgy érzed: túltöltötted a hasad, / s ingerled magad, hogy kihányjad őt…. A múlt s a jövő: szép; a jelen: undok."
  • Másfelől pedig Falstaff lejön a nézőtérre a nagy megtagadási jelenetben. A Nagypolitika, a hatalom mindig az ember megtagadásáról is szól: itt már nincs helye múltnak, közös múltnak, érzelmeknek, kötődéseknek és lojalitásnak. A Nagypolitika szempontjából az ember nem cél, hanem eszköz, nem egyén, hanem tárgy, használati tárgy, és ezáltal eldobható, sőt eldobandó, amikor már nem szolgálja a célt, hiszen a cél elérése után már csak teher, visszahúzó erő.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése