Európa felveszi a kesztyűt: Párizsi Csúcstalálkozó

A kép NighCafé Studio-val készült

 Február 10-11-én tartották Párizsban a Mesterséges Intelligencia Csúcstalálkozót, ahol két fontos esemény tűnik relevánsnak. Február 11-én az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen bejelentette az InvestAI kezdeményezést, valamint ugyanitt 62 ország aláírt egy MI-vel kapcsolatos nyilatkozatot. Az InvestAI, ha nem is az előző bejegyzésekben tárgyalt amerikai és kínai bejelentésekre reagál, persze lehetséges így is tekinteni, hanem inkább annak jelzése, hogy Európa is része az MI versenynek, és törekszik is ott maradni. A csúcstalálkozón aláírt nyilatkozat, ami nem az EU, hanem világméretű, az MI fejlesztések  etikai aspektusára hívja fel a figyelmet.

Az Európai Bizottság kiadta sajtónyilatkozatban a következő stratégiai tervek szerepelnek. Egyfelől a versenyben maradáshoz tőke injekciót tervez a bizottság, 200 milliárd eurót szándékoznak a fejlesztésekre fordítani. Ez a pénz nem kifejezetten a kutatást támogatja, arra ugyanis ott vannak az európai kutatási projektek például a Horizon programon belül. A tőkeinjekció a kifejezetten kutatás helyett gigacégekhez fog befutni. Nyilván a gigacégek kiválasztása a kiválóságon és felteszem egyéb stratégiai szempontokon alapul. B

ár biztosan alapos megfontolják melyik a gigacégek jelöljék meg nyertesnek, a kiválasztásnak lesznek vesztesei is, és ez feszültségekhez is vezethet, de reménykedjünk a legjobbakban. Mi mást tehetnénk?

Hét céget már kiválasztottak korábban, és még ötöt a későbbiekben jelöl ki a Bizottság.  A kiválasztott gigacégek

• Barcelona, Spanyolország: “BSC AIF” a Barcelona Supercomputing Centre;
• Bologna, Olaszország: “IT4LIA” a CINECA - Bologna Tecnopolo;
• Kajaani, Finnország: “LUMI AIF” CSC,
• Bissen, Luxembourg: “Meluxina-AI” LuxProvide;
• Linköping, Svédország: “MIMER” University of Linköping;
• Stuttgart, Németország: “HammerHAI” University of Stuttgart;
• Athén, Görögország: “Pharos” GRNET)

A kiválasztott gigacégek elsősorban szuperszámítógépek építésére, fejlesztésére kapják a pénzt. Mint a listából is látható, két gigacég azért egyetemekkel is kapcsolatot tart fent.

A cél Leyen megfogalmazásában a következőképpen hangzik:

„Azt akarjuk, hogy a mesterséges intelligencia a jót és a növekedést szolgálja. Ezt a saját európai megközelítésünkön keresztül tesszük - amely a nyitottságon, az együttműködésen és a kiváló tehetségeken alapul. Megközelítésünket azonban még fel kell pörgetnünk. A tagállamokkal és partnereinkkel közösen ezért az InvestAI révén soha nem látott tőkét mozgósítunk az európai mesterséges intelligencia gigacégek számára. Ez az egyedülálló, az AI CERN-hez hasonló köz- és magánszféra közötti partnerség valamennyi tudósunk és vállalatunk - és nem csak a legnagyobbak - számára lehetővé teszi a legfejlettebb nagy modellek fejlesztését, amelyek ahhoz szükségesek, hogy Európa az MI kontinensévé váljon.”

A kép NighCafé Studio-val készült

A Bizottság elnökének szavaiban két nagyon fontos témát találhatunk. Egyfelől, egyébként hasonlóan az amerikai és kínai megközelítéshez, az ipar és az állami és államok feletti testületek közreműködését tekinti az innováció alapjának. A másik téma pedig a közjó és a nyíltságon/nyitottságon alapszik, vagyis olyan terminusokkal él, amelyek az MI fejlesztések etikai aspektusát hangsúlyozzák. Ez a második azért fontos, mert mint az előző posztban láttuk, az USA éppen ezeket a korlátokat, mint a fejlesztés akadályait, építi le.

Az etikai korlátok tekintetében egyelőre az EU nem tesz engedményeket. Bár az egyes tagállamok lázadhatnak ez ellen, pl. ahogy Macron, a csúcstalálkozó összehívója és házigazdája teszi. Az engedmények elkerülését azonban árnyalja az, hogy eddig további szigorító elvek és intézkedések bevezetését tervezte a bizottság, mostanra viszont eltekinteni látszik ezektől.

Ez azonban nem jelenti az eddigi etikai megfontolások felfüggesztését, hiszen az EU-n és az Afrikai Unión kívül 62 ország által aláírt kommüniké etikai elvek mellett teszi le a voksát. A kommüniké 6 területet sorol fel:

• A mesterséges intelligencia hozzáférhetőségének előmozdítása a digitális szakadékok csökkentése érdekében;
• A mesterséges intelligencia nyílt, befogadó, átlátható, etikus, biztonságos és megbízható működésének biztosítása, figyelembe véve a mindenkire vonatkozó nemzetközi kereteket;
• Az innováció fellendítése a mesterséges intelligencia területén a fejlődéséhez szükséges feltételek megteremtésével és az ipari fellendülést és fejlődést ösztönző piaci koncentráció elkerülése;
• A munka és a munkaerőpiacok jövőjét pozitívan alakító és a fenntartható növekedés lehetőségét biztosító mesterséges intelligencia alkalmazásának ösztönzése;
• A mesterséges intelligencia fenntarthatóvá tétele az emberek és a bolygó számára;
•  A nemzetközi együttműködés megerősítése a nemzetközi kormányzás összehangolásának előmozdítása érdekében.

Az öt téma közül kifejezetten az első, a második és az ötödik tételek rendelhetők azon tényezők közé, amelyek az MI fejlesztéseknek utat, kifejezetten morálisan is értelmezhető utat szab meg.

Összefoglalásul elmondható tehát, hogy az EU is beszáll, benn marad az MI versenyben. Ennek három alappillére azonban részben eltér a többi modelltől. Egyfelől tőkeinjekció, azaz 200 milliárd euró injektálása a fejlesztésekbe, amit az egyes országok kiegészíthetnek saját fejlesztéseikre, ahogy ezt Macron be is jelentette. Másodikként, a magán és közszféra összekapcsolása, azaz gigacégek támogatása közpénzből. Harmadik pedig az etikai szempontok figyelembevétele, de a korábbi tervekhez képest könnyítve, hiszen újabb regularizációra nem kell számítani. Hogy mindez elegendő-e a versenyben maradáshoz arra az elkövetkező évek fognak választ adni.

 

 

Versenyelőny mindenáron?: Az Egyesült Államok AI-fejlesztési stratégiájának új évada

„Mi történik, ha egy technológiai nagyhatalom leveszi a lábát az etikai fékpedálról?”
 – Az utóbbi években az Egyesült Államok mesterséges intelligencia (MI) fejlesztési politikájában jelentős változások történtek. A Trump-kormányzattal megkezdődött az etikai szabályozások lazítása annak érdekében, hogy felgyorsítsák az innovációt és versenyelőnyt biztosítsanak az amerikai techcégeknek. 2025 januárjában egy újabb mérföldkőhöz érkezett a folyamat, amikor a Fehér Ház hivatalos közleményt adott ki a szabályozási keretek lazításáról és az MI-fejlesztések felgyorsításáról. Ez a lazítása az MI szabályozásnak kiegészíti, akár fel is erősíti a Stargate Project hatásait, amiről az előző posztban írtam

Nightcafé Studióval generáltam

A mesterséges intelligencia etikai szabályozása nem újkeletű jelenség. A korábbi kormányzatok regnálása idején olyan irányelvek születtek, amelyek a transzparenciát, az adatvédelmet (felhasználók személyes adatainak védelmét) és az algoritmikus igazságosságot és pártatlanságot valamint a transzparenciát, azaz az MI modellek működésének érthetővé tételét helyezték előtérbe. Az USA csatlakozott az OECD AI Principles kezdeményezéséhez, amely globális szinten kívánja egységesíteni a mesterséges intelligencia fejlesztésének alapelveit.

2025 januárjában a Fehér Ház közzétett egy dokumentumot, amely a mesterséges intelligencia fejlesztésének új irányait jelöli ki. A dokumentumban szereplő főbb intézkedések között az alábbiakat találjuk. Egyfelől a fejlesztői szabadság elősegítését a technológiai innováció érdekében, azaz kevesebb megszorító szabályozással kell megküzdenie a techcégeknek. Bár nem túl konkrét ez egyelőre, de az irány nyilvánvaló: az innovációt ne kössék gúzsba szabályokkal. Közös kutatási projektek támogatása a magán és az állami szféra között (ennek lehetséges hatásairól az előző, Stargate Projektet tárgyaló bejegyzésemben olvashatsz). Egyik első ilyen irányú lépés, hogy az OpenAI a kormányzat számára fejleszt MI alkalmazásokat. Az intézkedések harmadik célja a nemzetbiztonsági prioritások erősítése, azaz az MI alkalmazása a védelmi iparban és a kiberbiztonság területén. (Csak zárójelben, a Google például azonnal kivette a regulái közül azt a passzust, ami a katonai fejlesztéseket tiltotta a cég számára.)

A közlemény hangsúlyozza, hogy az USA célja az, hogy megőrizze vezető szerepét a mesterséges intelligencia fejlesztésében azáltal, hogy a szabályozási könnyítések révén elősegíti az innovációt.

Nightcafé Studióval generáltam

A döntésnek nyilvánvalóan vannak pozitívnak is értékelhető hatásai. Bizton állítható, hogy elősegíti technológiai innováció és piaci növekedést. A gyorsulás mellett az MI alkalmazások szélesebb körű elterjedését is előmozdítja az ipari és kereskedelmi szektorban. Továbbá mindenképpen illeszkedik a trumpi „America first” törekvésekhez, hiszen következménye lehet az USA technológiai vezető szerepének megőrzése, mondjuk ez nekem nem annyira fontos, de ez nem is releváns végeredményben.

Az előnyök mellett azonban kockázatot is rejt magában az etikai korlátok visszavétele. Az adatvédelmi visszaélések kockázatának növekedését hozhatja magával a döntés. Az algoritmusokba épített diszkrimináció és előítélet erősödése, hiszen, ha nincsenek fékek és korlátok, és bedobják a gyeplőt a lovak közé az alkalmazások híven fogják tükrözni a tanítási korpusz előítéleteit, amit azért senki sem szeretne. Hosszabb távon pedig a verseny kikényszerítheti, hogy az etikai szabályozások globális normái gyengülni fognak. Ehhez adalékokat itt találhatsz.

Az etikai szabályok lazítása a dolgozószobámból nézve érthető, de nem szükségszerűen ünneplendő döntés, amely hosszú távon jelentős hatással lehet a technológiai fejlődés irányára. A kérdés, hogy meddig mehet el egy ország a versenyelőny megtartása vagy megszerzése érdekében, és hogy számolnak-e a globális következményekkel.

Kína válasza: Nyílt forráskódú kihívás a generatív MI-piacon

Az előző bejegyzésemben az Egyesült Államok mesterséges intelligencia-fejlesztéseiről írtam, és bár forradalmi változásokról beszéltem, a történet itt nem ér véget. Nem sokkal Donald Trump bejelentése után Kína is jelentős lépést tett a generatív mesterséges intelligencia (GenMI) területén, amely új fejezetet nyit az MI-fejlesztések versenyében.

DALL-E

Egy 2023-ban alapított kínai startup nem sokkal Trump bejelentése után bemutatta saját generatív MI-modelljét, a DeepSeeket. A vállalat állítása szerint zászlóshajó modelljük bizonyos jellemzők tekintetében felülmúlja a ChatGPT legfejlettebb verzióját. Ennél is figyelemre méltóbb azonban, hogy a kínai fejlesztők mindezt az amerikai versenytársak költségeinek töredékéből hozták létre. Ráadásul a DeepSeeket nyílt forráskódúvá tették, lehetővé téve más fejlesztők számára, hogy saját vagy továbbfejlesztett alkalmazásokat építsenek rá.

Az amerikai GenMI-fejlesztők gyorsan reagáltak a hírre. Elismerve a DeepSeek teljesítményét, kifogásolták annak rendkívül alacsony költségeit. Különösen azt nehezményezték, hogy a kínai cég az MI betanításához nem saját, hanem ingyenesen hozzáférhető adatkorpuszt használt, és a nagy nyelvi modellek válaszainak felhasználásával ún. desztillációs eljárást alkalmazott. Ez a technika önmagában nem törvényellenes, de az amerikai cégek szerint ebben a méretben már etikai kérdéseket is felvet. Hogy pontosan mi az igazság, még nem tisztázott, de a jövőben várhatóan további részletek is napvilágra kerülnek.

A kínai cég döntése a nyílt hozzáférhetőség mellett különösen figyelemreméltó. Aki olvassa ezt a blogot, tudja, hogy a nyílt tudomány, a nyílt forráskód és a szabad hozzáférés elkötelezett híve vagyok. A tudományos fejlődés egyik leghatékonyabb módja, ha az adatok, módszerek és publikációk minél szélesebb körben elérhetők. Az információ üzleti célú elzárása helyett egy olyan rendszer kialakítása a kívánatos, amelyben a kutatás és fejlesztés mindenki számára hozzáférhető.

Bár a DeepSeek jelentős lépést tett ebbe az irányba, nem az egyetlen ilyen kezdeményezés. Például a YuE, egy népszerű nyílt forráskódú zenegenerátor, szintén szabadon elérhető a

GitHubon. Az ilyen modellek lehetővé teszik a kutatók és fejlesztők számára, hogy biztonságos, helyileg futtatható alkalmazásokat hozzanak létre, csökkentve az adatbiztonsági és magánéleti aggályokat.

DALL-E

Egyelőre az átlagos felhasználók számára a nyílt forráskódú GenMI nem jelent közvetlen előnyt, mivel a modellek futtatásához nagy teljesítményű hardver szükséges. Egy erre optimalizált NVIDIA GPU ára könnyedén elérheti az egymillió forintot, ami komoly akadályt jelent az átlagos felhasználónak. Ugyanakkor egyre több szolgáltatás kínál bérelhető szerverkapacitást, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók hozzáférjenek ezekhez a technológiákhoz anélkül, hogy saját infrastruktúrát kellene fenntartaniuk.

A nyílt forráskód elsősorban kutatócsoportoknak, startupoknak és techcégeknek kedvez. Ezek a szereplők meglévő modellekre építve gyorsabban fejleszthetnek új alkalmazásokat, anélkül hogy az alapoktól kellene újrakezdeniük. Ezenkívül a nyílt modellek segítenek feltérképezni az MI korlátait, lehetőséget biztosítva a módszertani fejlesztésekre és a személyre szabott alkalmazások létrehozására.

A kínai DeepSeek lépése komoly kihívást jelent az amerikai techcégek számára. A költséghatékonyság, a magas teljesítmény és a nyílt hozzáférhetőség kombinációja új dinamikát hoz az MI-fejlesztések versenyébe. A technológiai versengés nem mindig kedvező, de kétségtelen, hogy nagy lökést adhat az innovációnak. Érdemes figyelemmel követni, hogyan reagálnak erre az amerikai cégek, és milyen irányba fejlődik a generatív MI jövője. 

Sam Altman öltönyben és a Stargate Projekt

Nightcafé Studio

A Stargate Projekt, amelyet Donald Trump 2025. január 21-én jelentett be, történelmi jelentőségű a mesterséges intelligencia (AI) innováció történetében. Trump egyik első intézkedéseként a kezdeményezés nemcsak az AI prioritásaként való kezelését mutatja, hanem azt is jelzi, hogy a kormányzat hosszú távú stratégiai elkötelezettséget vállalt az Egyesült Államok globális dominanciájának fenntartása érdekében ezen a területen. Ez a blogbejegyzés a Stargate Projekt részleteit tárgyalja, beleértve a kulcsszereplőket, a finanszírozást és az infrastruktúrafejlesztési terveket, valamint a tudományos, gazdasági és geopolitikai szférákra gyakorolt hatásait.

A Stargate Projekt bejelentésével Trump kezdetben 100 milliárd dollárt különített el a kezdeményezésre, amelyhez 2029-ig további 500 milliárd dollárt rendelt. Az összeget a legmodernebb adatközpontok és támogató infrastruktúrák építésére szánják a texasi Abilene-ben. Várhatóan a projekt tízezrek számára teremt munkahelyeket, a magas szintű szoftverfejlesztési és adatelemzési feladatoktól kezdve az építkezési és logisztikai feladatokig.

Nem kevésbé jelentősek a projektet jegyző vállalatok és személyek sem. Az OpenAI, Sam Altman vezetésével, az AI-fejlesztést irányítja, kihasználva a generatív modellek és gépi tanulás terén elért eredményeit. Az Oracle, Larry Ellison irányításával, az adatközponti technológiát biztosítja, amely a hatalmas adathalmazok tárolásához és feldolgozásához szükséges, míg a SoftBank, Masayoshi Son vezetésével, stratégiai víziót és globális befektetési szakértelmet hoz. A munkát kiegészíti a Fund Management Limited (MGX), egy Abu-Dzabiban működő befektetési cég, amely biztosítja a pénzügyi feltételeket. A Microsoft pedig az OpenAI-on és az MGX-en keresztül kapcsolódik a projekthez.

Nightcafé Studio

 A Stargate Projekt legfőbb célja, hogy megszilárdítsa az Egyesült Államok pozícióját az AI innováció globális vezetőjeként. Ez az ambíció nem csupán gazdasági, hanem
szorosan kapcsolódik a nemzetbiztonsághoz és a geopolitikai stratégiához. A Stargate célja, hogy végleg lekörözze Kínát, és ezzel biztosítsa az Egyesült Államok tudományos és technológiai fölényét.

A Stargate Projekt nem mentes kihívásoktól és vitáktól. Először is, egy ilyen kezdeményezés pénzügyi terhe jelentős. Az OpenAI használta módszerek esetében az AI betanítása és használata erőforrás-igényes, jelentős számítási kapacitást és energiafogyasztást igényel. Az OpenAI, sikerei ellenére, pénzügyi nehézségekkel küzdött a legmodernebb modellek fejlesztésének fenntartásában. A Stargate finanszírozása enyhíti ezeket a nehézségeket, de problémás lehet az adatközpontok környezeti hatásai és az államilag támogatott AI etikai vonatkozásai tekintetében.

Továbbá a projekt potenciális adatgyűjtése—hasonlóan a Google, a Meta (Facebook) és az X (korábban Twitter) problémás voltához—veszélyes az adatvédelem és a megfigyelés tekintetében. Míg érvelhetünk úgy, hogy a megnövekedett adathozzáférés elengedhetetlen a megbízható AI rendszerek betanításához, az is igaz, hogy a projekt politikai célokra is felhasználható megfigyelési rendszert hozhat létre. A kérdés tehát az, hogyan lehet egyensúlyt teremteni az innováció és a felelősség, a fejlődés és a magánélet védelme között. Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy sem Zuckerber, sem Musk nem volt jelen a projekt ünnepélyes bejelentésén.

Nightcafé Studio

A Stargate Projekt egyben az AI innováció finanszírozásának és szervezésének átalakulását is jelzi. Történelmileg az AI fejlesztése az egyetemeken és kutatóhelyeken, majd magánszektorban történt, gyakran külső tőke bevonásával. A Stargate azonban egy hibrid modellt képvisel, amelyben az állami befektetéseket kombinálják a vállalati együttműködéssel. Ez a kombináció nemcsak a fejlesztést gyorsíthatja fel, hanem a technológiai fejlődést is a nemzeti stratégiai célokhoz igazítja. Precedenst teremt a jövőbeli állami-magán partnerségek számára a csúcstechnológiák területén.

A nemzetközi szereplők, például az MGX bevonása tükrözi a technológiai fejlesztés globalizált jellegét. Az MGX bevonása, mivel az Abu-Dzabi kormányhoz kötődik, rávilágít a Stargate Projektben megjelenő nemzeti érdekek és globális pénzügyi kapcsolatok bonyolult összefonódására. Míg ez jogos aggodalmakat vet fel a fejlesztésben megjelenő külföldi befolyással kapcsolatban, rávilágít arra is, hogy a határokon átnyúló együttműködés még az USA esetében is elengedhetetlen az ilyen összetett kihívások kezeléséhez, mint az AI.

Nightcafé Studio

Összegzésképpen elmondható tehát, hogy Donald Trump Stargate Projektje fordulópontot jelent az AI fejlődésében. Azáltal, hogy összehozza a technológia, a pénzügyek és az infrastruktúra vezető szereplőit, a kezdeményezés célja az Egyesült Államok vezető szerepének biztosítása egy olyan területen, amely várhatóan meghatározza a 21. századot. Jelentősége azonban túlmutat a technológiai fejlődésen. A Stargate összekapcsolja az innováció, a geopolitika és az etika dilemmáit és igy esettanulmányként szolgálhat majd a hasonló kezdeményezések előnyeinek és kockázatainak mérlegeléséhez.

Mesterséges Általános Intelligencia: Valóság vagy Vízió?

2024 végén egyre hangosabbak azok a jóslatok, amelyek szerint a közeljövőben átlépjük a küszöböt: elérjük a Mesterséges Általános Intelligencia (MÁI, angolul AGI) korszakát. Sam Altman (OpenAI) 2025-re teszi a határátlépést, míg Elon Musk óvatosabb és csak 2026-ra jósolja az áttörést. ​A szenzációra hajtó közmédia ezeket az áttörésre utaló előrejelzéseket gyakran úgy tálalja, mintha ez egyfajta tudományos apokalipszis lenne – egy önálló akaratú, autonóm szuperintelligencia megjelenése, amely akár az emberiséget is veszélyeztetheti. De vajon mennyire pontos ez a kép? Mi a különbség a jelenlegi generatív mesterséges intelligencia (GMI) és a feltételezett MÁI között? És legfőképp: valóban a küszöbön állunk, vagy csak egy újabb félreértés épül fel a technológiai fejlődés köré?

Generatív MI: A Minta és a Statisztika Mestere

A mai mesterséges intelligencia, amit például a GPT-modellek testesítenek meg, generatív rendszerek. Ezek a modellek gigantikus mennyiségű adatot – szövegek, képek, hangok tömkelegét – használják fel arra, hogy statisztikai összefüggések mentén új tartalmakat hozzanak létre az ember kérésének megfelelően.

Egy generatív MI nem gondolkodik, nem reflektál önmagára, nem változtat stratégiát, ha zsákutcába kerül, és semmmiképpen nem önálló. A hatalmas korpuszból nyert szabályokat alkalmazza új és új helyzetekre, de csak addig a határig, ameddig ezek a szabályok terjednek, amíg azt a betanítás lehetővé teszi. Mindezt elképesztő adat- és energiaigénnyel teszi, hiszen a sikeressége azon múlik, milyen mélyek a statisztikai mintázatok és milyen pontosak az azokból levont következtetések.

Ez az MI tehát nem képes kilépni a tanítási keretek közül, nem képes új problémamegoldási módszereket kidolgozni, és nem rendelkezik olyan rugalmas absztrakciós képességekkel, mint az emberi elme.

Az Emberi Intelligencia Rugalmassága

Az emberi intelligencia lényege éppen az, hogy képes minimális előzetes ismeretek alapján ismeretlen problémákat megoldani. Az ember képes absztrahálni, kreatívan hibázni, majd ezekből a hibákból tanulni. Vagyis az emberi gondolkodás egy dinamikus, önkorrekcióra és önreflexióra építő folyamatnak tekinthető, amely nem szorítkozik pusztán statisztikai mintázatok felismerésére.

 Ez a fajta intelligencia nem korlátozódik egyetlen területre, hanem képes a szabályok közötti átjárásra, a kontextusok újraértelmezésére és a célok folyamatos újradefiniálására. Az emberi elme felismeri szükségleteit, ezeket célokká formálja, majd megtervezi, hogyan is érje el ezeket a célokat. És ez az, ami egyelőre teljes mértékben hiányzik a mai generatív MI-rendszerekből.

Mesterséges Általános Intelligencia (AGI): Tényleg itt van?

Amikor az AGI-ról beszélünk, gyakran két különböző dologra gondolhatunk. Egyrészt létezik egy utópisztikus kép: egy gép, amely autonóm célokat tűz ki, saját döntéseket hoz, és képes bármilyen problémát emberi szinten (vagy inkább azon túl) megoldani. Ez a kép azonban egyelőre tudományos fantasztikum.

Másrészt létezik egy sokkal pragmatikusabb megközelítés: az AGI olyan rendszer, amely képes a tanulási kereteit meghaladni, stratégiát váltani, ha egy megoldás nem működik, és olyan problémákat is megoldani, amelyekkel korábban sosem találkozott, amelyikre a betanítás során nem készítették fel.

Az OpenAI o3 modellje például az ARC Benchmark teszten már 85%-os pontosságot ért el, ami az emberi kognitív teljesítmény határait súrolja. Ez a 85%-os eredmény lenyűgöző, de még mindig nem jelenti azt, hogy autonóm, öncélú rendszerekről beszélhetünk. Csak annyit, hogy egy olyan feladatot, amit egyébként egy ember könnyen meg tud oldani egy kis józan ésszel, ám amivel az eddigi generatív MI modellek nem tudtak megbirkózni, most már jó arányban sikerül elvégezni.

A Kritériumok Természete: Hérakleitosz folyója

A mesterséges intelligencia mérésére használt kritériumokat tekinthetjük történetiségükben, hiszen folyamatosan változnak, ahogy a technológia fejlődik. Gondoljunk csak a Turing-tesztre: egykor az volt a mérce, hogy egy gép képes-e úgy kommunikálni, hogy összetéveszthető legyen egy emberrel. Ma már ez triviális cél.

A kihívás most nem a megtévesztés, hanem a rugalmas, önálló problémamegoldás. De még az ennek mérésére használt kritériumokat is, amik nem valamiféle eleve adottságok, emberek határozzák meg. Emberek definiálják, hogy mit tekintünk emberi probléma-megoldásnak, és ez alapján milyen kritériumokat állítunk fel, milyen problémák megoldását tartjuk relevánsnak, és milyen százalékot tekintünk küszöbértéknek. Az ARC Benchmark is folyamatosan javítja, pontosítja, alakítja tesztjeit.

Hol Vagyunk Most?

A jelenlegi MI-rendszerek rendkívül fejlettek, de még mindig szigorúan az ember által kijelölt keretek között mozognak. A technológiai fejlődés üteme lenyűgöző, és az MI egyre összetettebb problémákat képes megoldani – de az MÁI, mint önálló, autonóm rendszer, amelynek szükségletei vannak, ezeket felismeri, majd célokká formálja, aztán megtervezi, hogyan is érje el ezeket a célokat, végül kivitelezi a tervet, még mindig az elmélet horizontján dereng, nem pedig az ajtón kopogtat.

A legfontosabb tehát az, hogy pontosan értsük: mit várunk a mesterséges intelligenciától, és milyen kritériumok alapján ítéljük meg annak képességeit. Az előttünk álló kihívás nem az, hogy elrettenjünk az MI fejlődésétől, hogy pontatlanul, reflektálatlanul használt terminusok miatt az emberiség egy részét megrémítsük, hanem hogy megértsük, mi is az, amivel együtt kell éljünk, dolgozzunk.

Egy töltőtoll meséje

A képen látható Parker töltőtoll nem tűnik különlegesnek: egy szép toll, amivel írni lehet, de semmi több. És tényleg. Valójában észre sem vettem az utóbbi években, hiszen rendesen dolgozott, vagyis lehet vele írni. Néhány hete azonban észrevettem, hiszen orrán-száján folyt a tinta, funkcióját vesztette, aminek eredményeképpen a kukába került. Néhány nap után azonban kivettem a kukából, és hagytam, hogy meséljen, hiszen a tárgyaknak nem csak funkciójuk, dolguk van, hanem történetük is. Mit is mesél hát ez a toll magáról, rólam, egy talán letűnt világról?

Dolgokat általában veszek, különösen a töltőtollakat, merthogy nagyon rég óta szeretek töltőtollal írni, valójában az általános iskola óta. Ezek a tollak elfáradnak, tönkremennek, és már lehet is venni a következőt -- persze nagyon sokáig az olcsóbb fajtát vettem, amik talán éppen olcsóságuk miatt nem is tartottak túl sokáig. De ezt a tollat nem kellett megvegyem, hanem ajándékba kaptam még az 1990-es évek végén, sajnos nem emlékszem a pontos dátumra.

Abban az időben írtam a doktori disszertációmat, kezdtem el egyetemen tanítani, ezért sokat jártam könyvtárba, heti kétszer-háromszor ültem be a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárába. A könyvtári munka, gondolnánk, az olvasóban, a katalógus böngészésével kezdődött, ám valójában egy kicsit korábban. Mivel az olvasóterembe nem lehet kabátot és táskát vinni, ezért a könyvtárazás minden esetben a ruhatárnál kezdődött. A ruhatárban pedig általában egy idős hölgy tartotta a frontot, akivel, ha lehetett, mindig váltottam néhány szót, egy kicsivel többet, mint amit az udvariasság megkövetelt. A beszélgetések egyre érdekesebbek lettek, mindig hallottam az unokákról, egyre többet osztottam meg a saját kicsi gyerekeimről abban néhány percben, amíg beadtam a dolgaimat a ruhatárba.

Egyik alkalommal csak az udvariassági kör játszódott le a kabátom, táskám leadásakor, láttam, nem akar többet beszélgetni a hölgy. Gondoltam, előfordul az ilyen, nem kell mindig jókedvűnek, beszédesnek lenni. Mentem hát olvasni, kutatni. Este aztán, amikor a ruhatárban felvettem a leadott dolgaimat, láttam, hogy nincs jól a ruhatáros hölgy. Megkérdeztem, valami baj van-e. Szomorúan mesélte, hogy elhunyt a férje, és tényleg nincs jól. A sajnálatomon kívül nem nagyon tudtam mit mondani. Csak csendben voltuk egy kicsit, aztán mentem dolgomra, ő pedig folytatta a munkát. Néhány alkalommal nem is láttam, biztosan szabadságot kapott, véltem. Aztán később újra ott állt a pult mögött, a kabátok, táskák között, hogy dolgozzon, szolgálja a könyvtárba vágyókat. Egyik este -- este mindig egy kicsit több ideje volt, hiszen kevesen maradtak zárás közeli ideig -- kérdeztem, hogy jobban van-e. Mondta, hogy nem nagyon, de lassan talán el tudja fogadni, hogy már nincs többé a férje vele. Annak azonban most éppen örül, hogy találkozunk.

Persze örömének én is örültem, már régen láttam mosolyt a szemében, és most egy halvány kis mosoly mintha átsuhant volna. Mivel látta, hogy örülök, el is magyarázta a találkozás feletti örömét. Elővette a zsebéből a történet főszereplőjét, a képen látható tollat, és hosszabban, mint máskor, de persze alázatos rövidséggel mesélni kezdett a férjéről. Csak arra emlékszem, hogy mesélt, hogy pontosan mit, már elfelejtettem. Egyszer aztán a történet véget ért, amit azzal zárt le, hogy a férjének a kezében tartott Parker toll volt a kedvence. Most azonban már nincs rá szüksége, úgyhogy nekem ajándékozza, hiszen látja sokat jegyzetelek, hátha jól jön. Meghatódva fogadtam el a tollat, és persze semmi értelmeset nem tudtam kinyögni, csak szerencsétlenül köszöngettem, majd hazaindultam.

Láttam még néhányszor a ruhatáros hölgyet, beszélgettünk is, mindig mutattam a tollat. Ő meg örült. Aztán egyre kevesebbet jártam a könyvtárba, hiszen a világhálón egyre több szöveget lehetett megtalálni, és így egyre kevésbé volt szükség a könyvtárra, egyre kevesebb idő is maradt a könyvtárazásra. Amikor ritkán mégis eljutottam, már nem találkoztam a ruhatáros hölggyel. A toll azonban maradt, használtam is, örültem neki, hiszen pompásan működött nálam szinte harminc évig, és előtte ki tudja hány évig az eredeti gazdájánál. A sokévi szolgálat, a különleges személyes történet pedig méltóvá teszi a tollat arra, hogy elkerülje a szemetest, és bekerüljön az emlékek archívumába. De talán még inkább a ruhatáros hölgy, aki nekem adta a férje kedves tollát. Ő még inkább megérdemli, hogy megmaradjon az emléke.

Ha neked is van hasonló történeted, szívesen olvasnám a Megjegyzés részben, és valószínűleg másoknak is örömére szolgálna.

Koronavírus és az új személyesség

A koronavírus terjedése, és az erre adott egyébként helyes kormányzati reakció miatt a társadalom jelentős része karanténba költözött. Különböző iparágak teljesen leálltak, néhány iparág megköveteli a dolgozók bejárását, egy jelentős szelet pedig otthoni irodából dolgoztatja az embereket. Ehhez az utóbbihoz tartozik a felsőoktatás is, amelyben magam is részt veszek. A tanításban különösen, de egyéb területeken is, rendkívül fontos a személyesség, és amellett érvelek ebben a bejegyzésben, hogy a személyesség egy nagyon érdekes alakzata bontakozik ki most.

A veszélyhelyzet előtti oktatási korszakot még az előadások esetében is jellemezte valamifajta személyesség. Az előadó konkrét hallgatóknak beszélt, látta őket, olvasta a reakcióikat, kitette magát a tekintetüknek, utalt a világra. Az előadás előtt és után szóba elegyedett a hallgatókkal, a folyosón összefutott velük, és talán volt, lehetett valamifajta cinkosság, egymás értékelése is a rövid köszönésben. A szemináriumok esetében pedig a személyesség, a közös gondolkodás a személyes kapcsolatokon alapult.

Amikor azonban a veszélyhelyzet bejelentésekor bezártak az egyetem kapui, és távolsági oktatásra állt át a magyar felsőoktatás, a személyesség, ami azért sava-borsa is volt a karatén előtti oktatási korszaknak, eltűnt. Az előadó a csillogó vagy érdeklődő vagy elkalandozó hallgatói tekintetek helyett a személytelen kamerának beszél. Szemináriumok esetében pedig a videokonferenciázás ugyan biztosít egyfajta szemtől szembeni kommunikációt, mégis a digitális médiummal együtt járó zaj, nem is említve a platformok adatkezelési problémáit megnehezíti a hagyományos kapcsolattartást. Ilyen nehezítő körülmény lehet a sikertelen kapcsolódás, az alkalmazás kidob valakit, homályos kép, visszhangzó beszéd, akadozó hang és kép, lefagyó alkalmazások, egymás szavába vágás. A szemkontaktus is nehézkesebb, hiszen ha beszélünk valakihez a számítógépen keresztül, nézhetünk a monitoron megjelenő ember szemébe, de akkor a valóságos megszólított nem azt fogja megélni, hogy a szemébe néznek, vagy pedig elfordítjuk a tekintetünket a megszólítottól, és a kamerába beszélünk, ami megnyugtatóbb a megszólítottnak, de ez nagyon nehéz és tudatos szemjátékot igényel a beszélő részéről. Mindezek a nehézségek miatt úgy tűnik, a személyesség kihalóban van.

Bár a személyességnek az analóg formája eltűnik, mégis egy másikfajta személyesség megjelenik, hiszen a digitális médium révén kiköltöztünk az egyetemi termekből a magánlakásokba. Amint bekapcsolódik a mikrofon és a kamera, hirtelen mindenkinek így-vagy úgy megjelenik a személyes világa mint háttér. Halljuk egymás lakásának gyerek és felnőtt hangjait, háttérzajait. Látjuk, mi van a beszélő mögött, falak és polcok, asztalok jelennek meg, néha-néha családtagok vonulnak el a háttérben, vagy ha nem is a kamera tűzvonalában, a videokonferencián résztvevő pillantásából kiderül, hogy más is tartózkodik a szobában. Majdhogynem messzeringó gyermekkorom  világából tér vissza a családlátogatás intézménye. Azaz a személyességnek egy rendkívül érdekes és új aspektusát teszi lehetővé a digitális platform, olyan formáját, amelyre az analóg korszakban nem is gondolhattunk.

A személyességnek ez a formája azonban két további megfontolást is igényel: ebben a személyességben, ahogy minden személyességben benne van a szerkesztés, szerkesztettség és a magánszféra veszélyeztetettsége is. Mint minden identitást érintő narratívában, legyen ez a kamera narratívája mindig is eleve bele van kódolva a szerkesztettség, és ez nincs másképpen a jelen helyzetben sem. Más szóval úgy lehetne mondani, hogy mindig is áll valaki a kamera mögött, és ez a valaki el akar valamit mesélni. A magán és nyilvános szféra különtartása, összemosódása pedig ugyancsak fontos tényező, hiszen a kamera a magánszférát teszi nyilvánossá.

A kamera beállításakor (félig)tudatosan rendezőként, szerkesztőként járunk el. Eldönthetjük ugyanis, mit lásson a másik fél, aminek radikális verziója a kamera be nem kapcsolása. Megszerkeszthetjük magunkat, azaz, hogy belőlünk mi látszódjék, milyen legyen a ruhánk, az arcunk, sőt az arckifejezésünkre, szemmozgásunkra is figyelhetünk. Továbbá megszerkeszthetjük azt is, amit a kamera rajtunk kívül mutat, azaz a hátteret, a szoba kis szeletét, ami kommunikálhat rendezettséget és esztétikus nyugalmat akár a helyiség megszokott állapotától, többi részétől eltérően. A hátterek és az emberi lét egyéb jegyei  árulkodnak magáról az emberről, hogyan, hol lakik, mivel foglalkozik.

Ez azonban nem csak a felsőoktatás, vagy oktatás sajátja, hiszen mindenki online kommunikációra kényszerül, és számos esetben maga választja is ezt a lehetőséget. Rendkívül érdekes és tanulságos, ahogy színészek is készítenek magukról felvételt, és ezen keresztül az ő magánszférájuk és közszemle tárgyává válik, érdemes idehozni Patrick Stewart szonettfelolvasásait, és akár magyar színészek hasonló tevékenységeit, Nagy Ervin, Tompos Kátya, Szemenyei János - Horgas Ádám: KIS SUTTOGÁS etc. De ugyanígy fontos, amikor nem tervezett módon jelentkezik be a magánvilág a munkabeszélgetésbe: 

A magánszféra feltárulása, még ha szerkesztett változatban is, hordozhat magában olyan tényezőket, amikkel érdemes számot vetni. Az online megosztás révén a magánszféra feltárulkozása bizonyos traumák során úgy tűnik világjelenség. Erre példának hozhatnám a párizsi Notre Dame katedrális részleges leégésekor a Facebookon megosztott személyes fotókat, ahol a még sértetlen katedrális szolgált hátteréül a magánfényképeknek. A traumatikus esemény eredményezte, ahogy Dragon Zoltán fogalmaz, a "saját archívumok felnyílását, és az abból kiragadott darabkák feltárását, ami túlmutat az eddigi közösségi mediális gyakorlaton". Talán ehhez hasonló jelenségnek lehetünk most is tanúi, amikor a koronavírus okozta bezártság traumáját oldja a magánszféra feltárulása. Ugyanakkor azonban fontos felhívni a figyelmet egy különbségre: míg akkor a képek háttere került a fókuszba, és a magánember talán kevésbé volt az adott időszak miatt a kép szempontjából fontos, addig most a háttér bár a személyességet mélyíti, még sincs a közvetlen fókuszában a képnek. Mivel pedig nincs fókuszban, ezért látszólag csak másodlagosnak mozzanatként fogható fel, valójában azonban fontos tényezője a magánszféra átíródásának a nyilvános szférába.

A  koronavírus okozta bezártság traumájának idején a személyesség, tehát, egy új, talán eddig soha sem tapasztalt módon jelenik meg az online világban. A személyes találkozások helyett a magánszféra feltárulkozása jelent egyfajta lehetséges megoldást az analóg találkozásokból adódó személyesség hiányára. A személyesség pedig a háttér és családi élet megjelenéseként konstituálódik a videokonferenciák és videómegosztó médiumok közvetítésével. A mediáltság és tudatosság mozzanatain keresztül pedig a személyesség különleges alakzatai alakulnak ki, és lépnek működésbe.