2011. szeptember 20.

Shakespeare és a szerzőség kérdése


A Shakespeare Birthplace Trust úgy tűnik fél évente kitalál egy digitális mókát, amellyel missziójukhoz híven megpróbálják összekötni a Shakespeare-kutatókat az érdeklődő lelkes emberekkel. A legutolsó ilyen alkalomra szeptember 1-én került sor, amely alkalom ugyan csak egyetlen órára korlátozódott eredetileg, de még másnap is találkozhattunk vele. Az esemény a „Shakespeare Bites Back” címet viselte, és egy audió webinárium formáját öltötte. Hogy én is bekapcsolódtam, az elsősorban ismét a Twitteren keresztüli információáramlásnak köszönhető.

Az esemény a Citrix Online GoTO Webinar környezetében zajlott magyar idő szerint szeptember 1-én délután 5-6 között. A környezet lehetővé tette, hogy meghallgassunk Stanley Wells és Paul Edmondson közös előadását, amit PowerPoint prezentáció kísért, illetve hogy kérdéseket lehessen feltenni a kezelőpanelen elhelyezett „kérdés” ablak segítségével. Mint azt az előadók világossá tették az előadásuk elején a közvetlen oka annak, hogy felveszik a szerzőség kérdését illető kesztyűt az, hogy nemsokára látható lesz egy kosztümös film a mozikban Anonymous (trailer) címmel, amely éppen arról szól nagyon hatásosan, nagy színészekkel, sőt Shakespeare színészekkel (Derek Jacobi, mint narrátor például), hogy nem Shakespeare írta Shakespeare műveit, hanem Oxford grófja. Az előadók nem szeretnék, ha a közvéleményt csak a filmek befolyásolnák, különösen akkor, ha a filmek, illetve az adott film téves premisszákon nyugszik. A rövid előadás után az előadók válaszoltak az időközben feltett kérdésekre.

Az előadás és a kérdés-válaszok körülbelül három témát dolgoztak fel: a szerzőség kérdésének eredete, a szerzőség kérdésének természetrajza, és az érvek, ellenérvek felsorakoztatása. A szerzőség kérdése nagyjából az 1840-es években jelent meg, és azóta is lapulva vagy a felszínen szépen továbbél. Különlegessége talán a kérdésnek, hogy máig már 77 jelölt kerekedett Shakespeare helyett, akik között még Defoe és Dickens is helyet kaptak. A kérdés természetrajza nagyjából megegyezik az összeesküvés-elméletek jellegzetességeivel: azaz keressünk valamiféle hézagot az életrajzban, találjunk ki hozzá egy nagy politikai összeesküvést, végül megkaphatunk szerzőnek I. Erzsébettől kezdve Francis Baconig, vagy Dickensig bárkit. Az összeesküvés-elméletek célja, ahogy az előadók szépen megfogalmazták általában az, hogy „fenéken billentsék a rendszert.” Ehhez az érvek pedig általában ingatagok, történelmietlenek, zavarosak és bombasztikusak. Ezek után néhány kiválasztott érvről bemutatták azok gyengeségeit, majd könyv-, színház- továbbá kultúrtörténeti érveket sorakoztattak fel Shakespeare szerzősége mellett.

Az előadás hátterének készítettek egy honlapot „Sixty minutes with Shakespeare” címmel. Erre a honlapra, adatbázisba bejelentkezve további minielőadásokat lehetett hallgatni neves Shakespeare kutatóktól (Stanley Wells, Michael Dobson, Peter Holland), vagy érdekes irodalmi, színházi emberektől (Margaret Drabble, regényírónő, Harriet Walter, színésznő, Simon Callow, színész-író, Janet Suzman, színésznő-rendező). Ezek a minielőadások nagyjából egypercesek voltak (60 előadó, hatvan perc), és a szerzőségi vita egy-egy részletkérdését világították meg a beszélők sajátos szempontjai alapján. Ezek az előadások nem élőben hallgathatóak, hanem a bejelentkezett érdeklődő az előadásra kattintva bármilyen sorrendben bármikor meghallgathatja azokat. Ha ez sem lenne elegendő, az egyes előadások szövegét pdf formátumban le is töltheti a kíváncsi hallgató, hogy saját gépén, lassan olvasva is elsajátítsa a hallottakat.

A Webinárium és a minielőadások nem álltak meg önmagukban, még akkor sem, ha meg is állhattak volna. Mint rendes visszacsatolási csatorna a háttérben érdekfeszítő beszélgetések alakultak ki a webináriummal párhuzamosan a hallottakkal kapcsolatban a Twitteren. Elég volt csak beindítani a 60mins hashtaggal ellátott üzenetekre a keresést, és záporoztak a 140 karakteres szösszenetek. Egyelőre statisztikai adatokkal nem szolgálhatok, de az egy óra alatt folyamatosan érkeztek az észrevételek, kérdések, reakciók az előadásokra, a válaszokra, illetve a tweetekre. Nehéz is valódi adatokkal szolgálni, mert a 60mins hashtag-et mások is használják, tehát az erre a hashtagre beállított keresés téves adatokkal szolgálna, másfelől három nappal az esemény után is érkeztek még relevánsak tweetek. Mindenesetre a Blogging Shakespeare blogban összegyűjtött tweetek 114-en vannak

Maga az esemény azonban nem korlátozódott erre a napra, ugyanis az elkövetkező napokban több angol nyelvű médiumban reflektáltak az eseményre. A BBC4 rádióban másnap, azaz szeptember 2-án reggel Stanley Wells szólalt meg a 7.40-es reggeli műsorban, a stratfordi TV ugyanővele készítettek riportot, míg egy másik TV adó Paul Edmondsonnal, továbbá a Guardian is szánt egy rövid hírt az eseménynek. A hagyományos média mellett a webinárium teljes órás adását rögzítette a Shakespeare Birthplace Trust, és feltöltötte a Youtube-ra, ahol hallgatni lehet az előadókat, valamint olvasni a diákat, illetve a 34. perctől a kérdés-válaszokat. Az esemény folyományaként Paul Edmondson írt egy cikket a szerzőség kérdéséről a Guardianben (szeptember 5.), ahol a hozzászólások özöne—253 megjegyzést fűztek a cikkhez—kifejezi az érdeklődést a téma iránt.

A „Shakespeare Bites Back” azt bizonyította, hogy a digitális tér, jól használva hihetetlenül gyümölcsöző. Egyfelől az információáramlás és a kapcsolatok építése-ápolása szinte a tér-idő korlátokon már nem múlik, maximum az internet-kapcsolaton, ami ma talán nem elérhetetlen álom errefelé. Vagyis nem kellett elutazni semmilyen konferenciára ahhoz, hogy a konferenciák lelkesültség és érdeklődés-élménye tapasztalhatóvá váljon. Másfelől hihetetlenül lebilincselő volt, ahogy három-négy csatornára kellett egyszerre figyelni, hiszen hallgatni kellett, amit az előadók mondtak, írni a kérdéseket, figyelni a válaszra, reagálni rá Twitteren és mindeközben olvasni a hallgatóság reakcióit megintcsak a Twitteren, valamint esetenként egy spontál kialakuló „beszélgetés”-ben aktívan részt venni. Jó gyakorlatnak bizonyult tehát a megosztott figyelem és tevékenységek gyakorlatba történő átültetésére. Harmadrészt kitűnő példa volt ez az alkalom arra, hogy össze lehet kötni az akadémiai világot az érdeklődő nagyobb közönséggel: persze kellett a technológia, a reklám, a közérdeklődésre számottartó témaválasztás, valamint a lelkesedés mindkét oldalon. Negyedrészt pedig további gondolkodásra ösztönzött, ösztönöz, hogy hogyan lehetne az ilyen sikeres eseményeket a tanítási gyakorlatba átültetni, hiszen a lebilincselő és egyszerre jelentős kihívást jelentő multitasking-ból adódó folyamatos s kreatív koncentrálás és erőfeszítés nemcsak sikerélményt nyújthat, hanem egyszerre a tanulási folyamatot is erősíti.

6 megjegyzés:

  1. Én azon gondolkoztam, miközben a honlapot nézegettem, illetve Stanley Wells-et hallgattam Cambridge-ben, hogy ez az ellenhype (mint a 60, vagy 90 angol híresség által aláírt, Shakespeare szerzőségét bizonygató okirat is) inkább használ a film népszerűsítésének, mintsem, hogy megerősíti a Shakespeare-i szerzőséget, mint tudományos tényt. Bár a web event, amiről írsz nagyon izgi gondolat, és köszönöm a híreket, azt nem értem, miért kell egy butuska filmmel ekkora ágyúknak foglalkozni :)

    VálaszTörlés
  2. Teljesen jogos. Eddig nem is hallottam a filmről, úgyhogy tényleg jó reklám ez a felhajtás.

    Szerintem ez az egész egyfajta nemzeti ünnep, amit magyarként én is nehezen értek meg. Talán benne van, hogy a köztudatban esetleg helytelen változást indít el, majd az iskolások megtagadják a Shakespeare-hitet, és szép lassan az angol identitást. Meg mérgesek, hogy a Shakespeare szerepeken felkapaszkodott, egyébként jó színészek, most megtagadják a közösségi hitet, és ezzel beleharapnak a saját fajtájukba.
    Továbbá szerintem az eleve hitetleneket nem valószínű, hogy most ezzel az ellenhadjárattal meggyőzték volna. Egyetlen értelme talán az, hogy a kutatók és az érdeklődök között valamiféle kommunikáció kialakulhatott.

    VálaszTörlés
  3. Tisztelt Hölgyek és Urak!

    Üdvölöm Önöket, és beszállnék ebbe az eszmecserébe. Belevágva a közepébe, nagyon érdekel, hogy valaki tud-e logikus magyarázatot az 1623-as First Folio-ban olvasható Ben Jonson Eulogy alábbi soraihoz:

    "That I not mixe thee so, my braine excuses ;
    I meane with great, but disproportion'd Muses :"

    Előre is köszönöm, és remélem több levelet tudunk váltani.

    Üdvözlettel,
    Szabó Sándor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szabó Sándor!

      Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem reagáltam a megjegyzésre.

      Válasz helyett inkább az érdekelne, hogy mit talál Ön furcsának ebben a két verssorban. Meglehetős emelkedettség és a koramodern szintaxis jellegzetességein keresztül arról van szó, hogy nehéz dicsérni egy ilyen hatalmas költőt, drámaírót, aki jóval kortársai fölé emelkedett. Miért furcsa ez a két sor hát?

      Előre is köszönöm a felvilágosítást!

      Törlés
  4. Kedves Zsolt!

    Időközben összetegeződtünk, tehát ha nem baj, így folytatom. Ez a mondat egy nagyon hosszú okfejtéssel tehető -véleményem szerint- világossá. Sajnos az emelkedettség nem jellemző az egészre, Átküldök neked email-ben egy dokumentumot, ami igyekszik megmagyarázni, miről is van itt szó. De hogy itt is nyoma maradjon, nagyon röviden összefoglalom:
    - a szerző Oxenford 17. grófja
    - a szonettek Múzsája Robert Cecil, a gróf legnagyobb ellensége.
    - a Viharban Caliban Robert Cecil
    - ez a Robert Cecil egy megváltoztatott szonett quarto egyik rajzán a nyúl (pontosabban a két nyúl)
    - az egyik nyúlban van elrejtve a gróf nemesi neve (oxenford)
    - a gróf más eszköze nem lévén, úgy áll bosszút Robert Cecilen, hogy kigúnyolja, nevetségessé teszi - a szatíra fegyverével.Ahogy a 100. szonettben le is írja:
    "Rise, resty Muse, my love's sweet face survey,
    If Time have any wrinkle graven there;
    If any, be a satire to decay,"

    A nyulak füle aránytalanul nagy, ebben az értelemben a Caliban-Robet Cecil-nyúl-Múzsa vonalhz kapcsolódik az eredeti két sor. A megváltoztatott rajzon (és csak azon) látható is egy kis ollószerűség az egyik fülnél.

    Prospero a Vihar végén el is küldi Calibant (tehát Múzsa-Robert Cecil-aránytalan fülű nyúl), hogy ugyan váassa már le a fülét, hogy valahogy kinézzen már:

    "Go, sirrah, to my cell;
    Take with you your companions; as you look
    To have my pardon, trim it handsomely."

    Tehát nem Prospero celláját kell kitakarítani, ahogy a magyar fordítás írja - természetesen jobb híján, mert a fenti okfejtés nélkül nagyon nehéz valami okosságot fordítani. Így viszont teljesen érthető Prospero kérése, hogy Caliban kinézetét valahogy javítsák már fel.

    Remélem hasznos párbeszéd tud kialakulni. Sajnos ez megszakadt az előadásom után, pedig ez is és még annyi-annyi minden a szerzőséggel kapcsolatos, és sajnos nem az emelkedettség, hanem a véres, kegyetlen bosszú irányába mutat - hiszen a nevetségessé tételnél nincs nagyobb megsemmisítő erő. És Ben Jonson minden bizonnyal tudta az igazságot, ezért írta ezeket a rejtélyes, de egy számomra a művek és a rajzok alapján teljesen koherens gondolatmenetbe illeszthető sorokat.

    Köszönöm a figyelmedet.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Szabó Sándor!

    Lenne egy pár kérdésem, hogyan tudnám önt elérni?

    Üdv és köszönöm!

    VálaszTörlés