Miért éppen az OMEKA platformot választottam az MShA-hoz?

Az előző posztban arról írtam, hogy miért kezdtem el a Magyar Shakespeare Archívumot építeni, mi az, amit a felhasználónak vagy befogadónak mondani szeretnék az adatbázissal. A jelen poszt arról kíván beszélni, hogy miért az Omeka nevű Gyűjteménykezelő Rendszert (Collection Management System, CMS) választottam az MShA platformjául.

Az Omeka egy jelentősebb hátránya ellenére meglehetősen kézenfekvő választásnak tűnt a létező, elérhető Tartalomkezelő Rendszerek (Content Management Systems, CMS) között. Az Omeka előnyei a következők: Nyílt Forráskód, nagy felhasználó bázis tapasztalatokkal és ötletekkel, fenntartható, a struktúrája, bővítményekkel gazdagítható, metaadat szabványt követ, amelyek aztán sok formátumban tölthetőek le. Egyetlen hátránya, és azért ez elég nagy baj, hogy nem névtereket használ, azaz a metaadatok bár szabvány szerint összekapcsolhatóak más adatbázisokkal, a metaadatok nem kezelhetőek szemantikus technológiával. Remélem, ez utóbbi vagy változni fog, vagy egyéb módon megoldható probléma lesz.

Az Omeka először is harmonizál azzal az elképzelésemmel, hogy Nyílt Forráskódú eszközt használjak, egyszerűen azért, mert ez tűnik etikus megoldásnak. Igaz azonban az is, hogy az archívum elkészítésének első fázisában nem áll rendelkezésemre pénz, amivel fizetős szolgáltatást vehetnék volna igénybe, tehát sok választásom nem volt. Remélhetőleg azonban, ha lesz pénz egy jobb adatbázis létrehozásához,  továbbra is ragaszkodhatok a Nyílt Forráskód ethoszához. Merthogy ez ethosz, azaz olyan racionális választás, amelyben nemcsak operacionális megfontolások, hanem erkölcsiek is helyt kapnak. Mivel elkötelezett híve vagyok a Nyílt Hozzáférésnek, Nyílt Forráskódnak és Nyílt Hardvernek, amely elköteleződésnek ahol csak tudok, hangot adok (tanítás, írások), ha tehetném, csak ennek az elvárásnak megfelelő alkalmazásokkal dolgoznék.

Fontos továbbá, hogy nagyon sokan (felhasználók és építők egyaránt) használják az Omekát. Ennek az egyik előnye a felhasználók szempontjából, hogy sokkal könnyebb egy olyan interfészen keresztül kapcsolatba kerülni a tartalmakkal, amit már amúgy is valamennyire ismerünk. Az építők szempontjából pedig azért fontos, hiszen lehet találni jó gyakorlatok, amelyeket követhetünk, illetve hibákat, amiket elkerülhetünk egy kis tudatossággal. Azért is hasznos továbbá a széles tábor, hiszen az Omekának a saját portálján működik egy élő fóruma, ahol kérdéseket lehet feltenni, és arra az Omekások gyorsan válaszolnak, vagy ha nem ők, akkor bárki, aki tud az adott kérdésben segíteni. Az Omeka a fórumon kívül is él, amire talán az egyik legjobb példa, hogy egy kérdésemre, amit a Twitteren tettem fel, Omeka hastaggel, néhány órán belül az Omeka csapatából valaki válaszolt is.

A választásnál fontos szempont volt, hogy olyan Tartalomkezelő Rendszert alkalmazzak, ami megfelel a fenntarthatóság követelményének. A digitális világban a fenntarthatóság kérdése meglehetősen fontos, hiszen a tervezett elavulás nagyjából öt évet jelent. Tehát ezt az időszakot mindenképpen ki kell bírnia nagyobb ráncfelvarrás nélkül, nyilván azonban hosszabb távra tervezek. Tehát nem jöhet olyan alkalmazás szóba, ami már a kialakítás pillanatában bizonytalan, a dokumentáció nem tér ki a fenntarthatóság problémájára. Az Omeka fenntarthatóságát szavatolja a nagy felhasználói tábor, az intézmény, amely mögötte áll, az elmúlt 10 év sikere valamint a nagy intézmények (pl. Digital Public Library), amelyek használják.

Az Omeka struktúrája is nagyon hasznos, hiszen ötvözi az archívum és a kiállítás fogalmi előnyeit. Az Omeka legkisebb építőköve a "Tárgy", azaz a digitális objektum, a MShA esetében az egyes drámai szöveg. Ezeket a tárgyakat aztán megtarthatjuk önállóan, azaz mintegy archiváljuk rendezés nélkül. A rendezettség irányába mutatnak a "Gyűjtemények", amelyek a nagy archívum dobozán belül egy kisebb dobozt alkotnak, ahova egy bizonyos szempont alapján osztályozzuk a tárgyakat. Az MShA-n belül ezek a gyűjtemények az egyes drámai alkotásokhoz tartozó tárgyakat tartalmazzák. A következő lépés pedig a "Kiállítás", amely az egyes tárgyakat befogadástörténeti kontextusba helyezi, bizonyos magyarázatot is szolgáltatva az egyes materializációk természetére vonatkozóan.

Az alapplatformhoz számos plugin, bővítmény telepíthető, és így kiterjeszthető a szolgáltatások köre. Aki szeretné, telepíthet egy Zotero bővítményt, és a két szolgáltatás szépen összekapcsolható így. Alapbeállításként elsősorban audiovizuális tárgyakra hangolták az Omekát, ám létezik egy pdf bővítmény, aminek révén a szövegeket ugyan többrétegű pdf-ben lehet feltölteni, mégis a szöveg az adatbázis backendjén szöveges fájlként tételeződik, és  a feltöltéskor pedig automatikusan indexelődik lehetővé téve ezáltal a szövegekben való kereshetőséget. Lehet továbbá egy térkép bővítményt is használni, ami révén a mű helyszínei vizualizálhatóak, ami hallgatói visszajelzések alapján hasznos is lehet. Számos egyéb bővítménnyel rendelkezik az Omeka már most is, és valószínűleg a bővítmények száma a következőkben csak gyarapodni fognak.

A tárgyakat metaadatokkal kell és lehet gazdagítani. Az Omeka sajátossága, hogy gazdag és irányított metaadat mezők kitöltését kíván meg, amikor egy tárgyat feltöltünk a portálra. A metaadat azt jelenti, hogy egy adatot, jelen esetben egy digitális tárgyat sajátos jellemzők alapján leírunk, hogy azonosítható legyen. Egy könyv esetében a metaadatok a bibliográfiai adatok jelentik a címtől a szerzőn át a kiadóig és a kiadás évéig. A metaadatok tehát leírják a tárgyat az azonosíthatóság kedvéért, amire például azért van szükség, hogy a tárgyak kereshetővé váljanak. Ha csak a dráma címét ismerem, meg tudom találni azokat a fájlokat, amelyek ezt a című drámát tartalmazzák. Az Omeka a koherencia, a kapcsolhatóság és az exportálhatóság, importálhatóság kedvéért a metaadatokat bizonyos szabvány szerint kéri, nevezetesen a Dublin Core nevű metaadat séma szerint. A Dublin Core egy népszerű metaadat szabvány a kiállítások, bölcsészeti leírások területén. Ugyan Európában egy másik metaadat szabvány is létezik, az ún. European Data Model, amelyet az Europeana fejleszt, és nagyon jó, ám a Dublin Core átfordítható az EDM-be. Mindent összevetve, ha szabványról van szó, a DC pompásan megfelel sokfajta célnak. Egyetlen probléma az Omeka metaadat kezelésével, hogy a metaadatokat kizárólag betűsoroknak látja, azaz sajnos a metaadatokat nem névterekként használja, és így a kapcsolt szemantikus keresésre nem alkalmas egyelőre a platform.

Mindezek alapján nem találtam jobb megoldást egyelőre, minthogy az Omeka-t használjam a Magyar Shakespeare Archívum platformjául. Előnye, hogy Nyílt Forráskódú, hogy megfelel a céljaimnak, rugalmas és adaptálható a számomra fontos célokhoz. Egyetlen hátránya, hogy nem kezel alapból xml fájlokat, ám egy kevés ügyködéssel ez is kihozható belőle, hiszen vannak, akik így használják. A metaadatok nem névterekként való működése a legnagyobb baj egyelőre, de valószínűleg az Omeka fejlesztői erre is fognak megoldást találni. Ha esteleg a kedves olvasó tud egy jobb Gyűjteménykezelő Rendszert, tudassa velem, hátha átállok rá.

Miért kezdtem építeni a Magyar Shakespeare Archívumot?

Miért kezdtem el építeni a Magyar Shakespeare Archívumot? A rövid válasz a kérdésre az, hogy mert nem létezik hasonló vállalkozás egyelőre, és engem nagyon érdekel, hogyan lehet Shakespeare-t elérhetővé tenni a digitális térben. A hosszabb válasz, inkább azt a kérdést foglalja magában, hogy miért én, miért most? Őszintén szólva már több éve tervezem egy olyan digitális felület kialakítását, amely Shakespeare magyar befogadóit szolgálhatja. A tervezéskor állandóan figyeltem a külföldi adatbázisokat, elemeztem őket a befogadó szempontjából, kidolgoztam egy kategória rendszert, amely leírhatóvá, elemezhetővé, összehasonlíthatóvá teszi az egyes adatbázisokat. A tervezés után OTKA pályázatokat nyújtottunk be a PPKE Reneszánsz Kutatócsoportjával, és bár a bírálatok mindig nagyon pozitívak voltak, forráshiányra hivatkozva egyszer sem kaptunk támogatást. A kudarc az első hetekben, hónapokban mindig letört, de aztán erőt vettem magamon, hogy újra felvegyem a szálakat, és végül az elején egyedül, majd hallgatói segítséggel pénzügyi források nélkül elkezdtem építeni a Magyar Shakespeare Archívumot.

Az adatbázis azt kívánja bemutatni, hogy a shakespeare-i drámai életmű csak medializálva létezik. A medializáltság azt jelenti, hogy egy drámai mű, például a Lear király nem férhető hozzá a megvalósulásától, materializációjától függetlenül, hanem csak valamilyen médiumon, közvetítő közegen keresztül. Például a Lear királlyal csak akkor kerülhetünk kapcsolatba, amikor a tradicionális médiumokon keresztül, azaz a könyv lapjain olvassuk, a színház játékterén vagy a filmvásznon nézzük-hallgatjuk. A tradicionális médiumok mellé pedig el kell helyezni a digitális médiumot, azaz magát az adatbázist is, hiszen ez egy egészen más természetű mediáltságot jelöl, mint a tradicionális médiumok.

A könyv médiumából következik sok egyéb mellett az, hogy a shakespeare-i szövegek bizonytalanok. Az adatbázis a Shakespeare szövegek rugalmasságát, instabilitását szeretné kommunikálni a befogadónak. Persze mindenki tudja, hogy nincs egy végleges szövegváltozat, mégis még az egyetemen is úgy beszélek magam is az órákon, hogy Shakespeare-nek van egy tragédiája, aminek az a címe hogy Lear király, pedig nyilván nincs egy ilyen szöveg, hanem csak szövegváltozataiban él a drámai mű. A befogadót tehát az adatbázis abban szeretné segíteni, hogy a drámák esetében teljes szövegtörténetre lehessen rálátása, azaz a különböző szövegváltozatok elérhetőek és kereshetőek legyenek, továbbá a metaadatok, könyvészeti, bibliográfiai, szerkesztéstörténeti leírások is kereshetővé váljanak. Valójában ilyen típusú nyílt hozzáférésű adatbázis nem létezik, tehát ezzel még az angol adatbázisok talán újdonság lehet a Magyar Shakespeare Archívum. A szöveges megnyilvánulások, a szöveg bizonytalanságához hozzájárul még a fordítások szorzója is, hiszen az amúgy is bizonytalan szövegeknek újabb variánsai a különböző korokban készült fordítások is. Ideális esetben talán színházi szövegkönyvek is bekerülhetnek az adatbázisba tovább növelve a textuális sokszínűséget.

A drámai művek materializációja, megvalósulása nem korlátozódik azonban kizárólag szöveges változatokra, hanem a színház és a filmes megvalósulások is benne foglaltatnak. Éppen ezért az adatbázis a hozzáférhetőségtől függően legalább utalni, de amennyiben lehetséges színházi és filmes adaptációkat is kereshetővé, megtekinthetővé próbál tenni. Bizonyos esetekben tehát a befogadó találhat szabadon megtekinthető adaptációt, esetenként utalást a filmre vagy színházi előadásra, amelyet csak előfizetéssel tekinthet meg, időnként csak a metaadatok (lesznek) megtalálhatóak az adatbázisban. A digitális médium erénye az elérhetőség, a kereshetőség, a manipulálhatóság, a gépi elemezhetőség, és mindezt maga az adatbázis is szeretné teljesíteni.

Az archívum tehát annyiban és úgy szeretné a Shakespeare-befogadást szolgálni, hogy megjeleníti azt a sokszínűséget, ahogy egyes drámák egyáltalán befogadhatóak a medializáltságuk révén. Nyilván ezt a sok megvalósulást nehéz így magánúton egy adatbázisba foglalni, ám talán csak így érdemes nekikezdeni a munkának. Remélhetőleg a kezdetet látva másnak is megteszik a munka, és esetleg bekapcsolódik. Ettől nem függetlenül pedig még az is megtörténhet, hogy a pénzforrások gazdái is egyszer megnyitják a forrásokat, hogy nagyobb léptékben, esetleg egy más technológiára konvertálva az eredményeket egy újabb szintet lehessen megugrani. Addig is építgetem az adatbázist, és a következő bejegyzésben az adatbázis jelenlegi technológiájáról fogok írni.