#askshakespeare -- Twitter és Shakespeare

Január közepén érkezett egy felhívás a Shakespeare Birthplace Trust Twitter címéről, hogy február 2-át a Twitteren Shakespeare nappá teszik. A terv szerint ezen a napon a Twitteren bárki feltehetett Shakespeare-ről kérdést, és egy nemzetközi, persze elsősorban angol-amerikai Shakespeare-kutatókból álló csapat adta meg a válaszokat. A válaszadókat később, személyesen keresték meg felkéréssel a csatlakozásra (talán egyetlen külföldiként kerültem a stábba). Ahogy múltak a hetek, egyre inkább elfelejtettem ezt a feladatot, hiszen minden erőmet lekötötte a HUSSE konferencia körüli szervezés, meg a saját dolgozatom megírása.

A HUSSE konferencia utáni euphorikus jókedvvel vártam a másodikát, mi is alakulhat ki ebből a Shakespeare kérdés-felelet felhívásból. Persze túl nagy reményeket nem tápláltam, mire is lehet jó egy ilyen játék, kit is érdekelhet ez? Azért még reggel beállítottam a keresést az askshakespeare hashtaggal (#askshakespeare), ami azért fontos, mert enélkül csak azoknak a tweetjeit kaptam volna meg, akiket „követek”, így viszont minden olyan tweet a szemem elé került, amelyet ezzel a hashtaggel láttak el. A beállítás után egyéb munkáim után eredtem a számítógépen, hiszen lemaradásaimat is pótolni szerettem volna.

Pontosabban eredtem volna, ugyanis pillanatokon belül elkezdtek záporozni, ömleni a kérdések. Kérdések, amelyek érdeklődőktől, tanulóktól, kutatóktól jöttek. A kérdésekre pedig elkezdtek özönleni a válaszok, az enyémek is persze. És ez ment egész nap, irtó tempóban több ezer tweet a világ minden pontjáról. Közben maguk a stáb tagjai is beszélgettek, beszélgettünk egymással, akár vitatkoztak, vitatkoztunk is. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy körülbelül délelőtt 11-kor már a Guardian weboldalán említették az eseményt. Nap közben csak rövid étkezési szünetekre mentem el a géptől, meg gyerekszállítási kötelességekre. Körülbelül a halálig írtunk, élveztük a napot, szórakoztunk és szórakoztattunk, informáltunk és kapcsolatokat építettünk. Este 11-kor, zúgó fejjel léptem ki a programból, ami iránt még ekkor sem lankadt az érdeklődés, hiszen ekörül kezdtek beindulni az amerikaiak, kérdéseikkel és válaszaikkal. Hihetetlen élménnyé vált ez nap.

Milyen következtetések vonhatók le ebből a #askshakespeare eseményből?

• Fontos volt, hogy a legnaivabb kérdésekre is komolyan volt érdemes válaszolni, hiszen komolyan tették fel. Például egyik humoros kérdés volt, hogy melyik Shakespeare darabot lehetne eljátszatni Jackie Channel (a gyors közmegegyezés a Tévedések vígjátéka lett: néhány verekedés, humor, ikrek, mint humor és játékforrás, idegenség és halálos veszély).
• A komolyabb kérdéseknél pedig a kihívás a 140 karakteres korlát volt. A megoldás, hogy csak nagyon kimérve a szavakat (kiskanállal), nagyon fókuszáltan lehetett dolgozni, nagyon pontosan kellett fogalmazni, és ez jót tett mindenkinek.
• A stilisztikai gyümölcsön túl pedagógiai haszna is óriási volt: középiskolai tanárok, gyerekek „beszélhettek” a nagyágyúkkal, még külföldiekkel is, ami nagyon autentikussá teheti a Shakespeare-, irodalomtanítást, élményt.
• A Twittert használó Shakespeare-kutatókkal való kapcsolatépítésre is nagyon jó alkalmat szolgáltatott ez az esemény. Időnként úgy éreztem magam, mint egy valóságos nemzetközi konferencián, ahol jó emberekkel, jó kutatókkal, jó témákról elmélkedhettünk.
• Ha váratlanul is, de beigazolódott az a meggyőződésem, hogy az új technológiák egyfelől nagyon gyümölcsözően használhatóak a tudományos világban, és ezért megkerülhetetlenek, másfelől pedig hogy a tudományt kiviszik a tudósok meghitt köréből, és a nyilvánosság révén saját státuszuk megerősítését és elfogadottságát is növelhetik.

A kérdés, különösen nekünk, magyaroknak pedig feszítően az, hogy mi mit tegyünk ezügyben? Hogyan tovább, hol is a mi utunk itt, és merre is vezet?